Történelmi visszapillantónkban csupán odá­ig menjünk, mikoron gaz lepte a tó száraz fenekét. A gaz, az csak a látható valóság volt, hogy az embermagasságot meghaladóvá felnőtt növényzet mit takart, azt a bő tíz évvel ezelőtt a medret kitakarítók tudnák felidézni. Jobb, ha nem teszik, az újság e lapszámába senki nem csomagolna szalonnát. Fertő volt a szó szoros értelmében, az Állomás negyedben lakók életét megkeserítő bűz- és szúnyogforrás.
Aztán fordult a kocka. Lengyel József vállalkozó és országosan ismert haltenyésztő érdeme, hogy ismét életre keltette a tavat, a várostól bérelve, 2005 óta fokozatosan zsiliprendszerét kijavíttatta, a pumpaházat újra felszerelte, a tóba milliószám halivadékot telepített. Környezetét is mentesítette a kosztól, kulturált körülményeket, a horgászatot kedvelőknek valóságos paradicsomot teremtve, de kedvenc sétálóhelyévé vált a tópart a környékbelieknek is. Nem ok nélkül hívják a városlakók még most is Lengyel-tónak: oázis volt, hol olcsó napijegyért biztos fogás várta a horgászokat, és az olykor ott szervezett versenyeken az akárhonnan idetévedt pecázók is csak irigykedve mondták sepsiszentgyörgyi kollégáiknak: jó nektek, ki sem kell mozdulnotok a városból, csak úgy akad a horogra a ponty, az ezüstkárász, a süllő, a csuka.
Aztán ismét fordult a kocka. Tavaly a kö­kösi giccsparkot létesítő vállalkozás rávette Lengyel Józsefet, adja át a tó bérlési jogát. Szépet ígértek, hogy továbbra is a sporthorgászat lesz elsődleges rendeltetése a tónak, de beszereznek csónakot, vízibiciklit, hadd szórakozhasson ekként is a sepsiszentgyörgyi közönség. És ráadásul az egykori Cukrászda-sziget újjáélesztését is ígérték – ez mindig fájó pontja volt Lengyel Józsefnek is. A sziget ugyanis valami visszaidézhetetlen és követhetetlen módon magántulajdonba került, érte akkora árat kértek, mit megfizetni a vállalkozó érdemesnek nem tartott. Pedig álmodott oda ő is valamikor hajószerűen kiképezett kisvendéglőt, játszóteret, de mikor egyezségre jutott a tulajdonossal, az meggondolta magát, másnap nagyobb árat kért. Gyanítom, ez lehetett, amivel rávették Lengyel Józsefet, adja át a tó bérlési jogát: hogy ők újra üzembe helyezik a cukrászdát.
Tavaly tehát megtörtént a bérleti szerződés átadása, az önkormányzat 206-os számú határozatával elfogadta a bérlőcserét, az új társulási szerződésben még néhány kitétet megfogalmaztak, melyekkel részint azt szerették volna elkerülni, a kökösi parknál látható csiricsáré látványtól mentesítsék a várost, részint pedig a bérfizetési kötelezettségekre vonatkozóan állítottak fel szigorú szabályt. És az új bérlő hozzákezdett befektetése csinosításához. Vala­micskét a szigeten is dolgoztattak, már-már úgy tűnt, visszakapja egykori formáját a cukrászda, hogy a romantikus függőhídon a foghíjakat nem javították ki, azzal magyarázhatta a jóhiszemű szemlélő: majd a legvégén. De azt már a legjobb hiszemű járókelő sem tudta mire vélni, hogy tavasszal a tó vizét leeresztették. Hogy medertakarításért – de a lényeg az volt, a halakat kihalásztassák. Jártak is tízével oda a környékbeliek, mindenki, akinek horgászbotja volt: a tópartról vagy a térdig érő vízben álldogálva emelték ki egymás után a halakat. Ez már nem sporthorgászat...
És a kocka ismét billent egyet. A tó vizét valamelyest feltöltötték még, de nem annyira, hogy a túlfolyó hínáros felszínét leszűrné. Állítólag benne hal ma is lenne – de már nem nagyon jár oda horgászni senki. Legfennebb hajnalban, mielőtt az őr kimenne, zsákmányát zacskóba rejtve jelenik meg olykor valaki. A Cukrászda-sziget felhagyva, a bérlő pedig – szőrén-szálán eltűnt. Mondják a tóparton üldögélők, nincs pénzük, azért álltak le mindennel. Mondja Lengyel József, nincs pénzük, a bérleti szerződés átírásakor tőle megvásárolt berendezéseket nem fizették ki, perelt volna az összegért, de az adásvételi szerződésben megadott címen nem találni őket. Mondja Vajna László, a tóbérlővel való társulás vezetőtanácsába kinevezett önkormányzati képviselő, nincs pénzük, nem fizettek a városnak sem, valószínű, felbontják a szerződést.
Visszakerülünk hát oda, ahol bő tíz évvel ezelőtt voltunk? Mert Lengyel József már vissza nem venné a tó működtetését, az meg folyamatos gondozás nélkül ismét fertővé válik. Hiába a sok eső, a víz a mederből pumpálás hiányában elszivárog, a hínárosodás bűzös pocsolyává teszi, ismét szúnyogteleppé válik. Nem kéne megvárni, míg a tó vizében nem az ég s nem a környező tömbházak tükröződnek, de iszapos caplatóként újra szemétteleppé degradálódik.