Az utóbbi időben ismét gyakoriak az áramszünetek Sepsiszentgyörgyön, s bár legtöbbször csak másodpercnyi feszültségesésekről van szó, akadnak hosszabb leállások is (egy ilyennek a végét nem bírta kivárni az a férfi, aki a megrekedt liftből próbált kimászni, és az aknába zuhant).
A jelenséget a megyei áramszolgáltató vezetője, Józsa Csaba több okkal is magyarázta: a városszerte folyó útjavítási munkálatok során el-elszakítják a földben levő vezetékeket az erőgépek (a héten ez kétszer fordult elő), a légi vezetékeket pedig a megingatott oszlopok, benövő fák, a szél, a madarak zavarhatják. Az áramszolgáltató emberei jelenleg egy utca korszerűsítésén dolgoznak, az év végéig 12–15 utcában szeretnék a föld alá költöztetni a hálózatot. Idén kevesebb a pénz erre, mint tavaly, de a helyzet nem rossz: az utóbbi három évben jelentős, a jóval nagyobb, Szeben megyéhez mérhető összegeket ruháztak be Háromszék villanyellátásába, és a védőrendszerek is jók, az önműködő elosztóknak köszönhetően nagyon felgyorsult a hibaelhárítás. Sepsiszentgyörgy három helyről kap áramot, a kőröspataki és a városi elosztót már felújították, a szépmezőire is szert ejtenek. Józsa Csaba szerint a felújításokat húsz éve kellett volna megkezdeni, akkor jobban állnánk és kevesebbet bosszankodnánk; a haladás most már csak pénz kérdése, a vállalatnak sok kész terve erre vár. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.