A kormánymegbízott az összes hasonló határozatot megtámadta, így a megyezászlóról szólót is. Ez ügyben pert vesztett alapfokon, a Kovászna megyei törvényszéken, de továbblépett. A brassói táblabíróság pedig tegnapi végzésében helyt adott fellebbezésének. A kormánybiztos azzal érvelt, hogy a megyeházának nem áll jogában zászlót elfogadni, mert nem rendelkezik arról jogszabály. Mondhatnánk erre nagyon sarkítva: azt sem írja elő semmiféle törvény, hogy levegőt vegyünk, mégis lélegzünk. Különben is, igazi demokráciában minden lehetséges, amit a törvény nem tilt. Az már a diktatúrák sajátossága, hogy csak azt szabad, amit a törvény előír. Ráadásul a helyi autonómia európai chartája – melyet Románia ratifikált –, de a hazai helyi közigazgatási törvény is kimondja a helyhatóságok önrendelkezési jogát, és kormányrendelet írja elő, hogy a megye fogadjon el statútumot, s ezáltal saját szimbólumrendszert állíthat fel. A prefektus szerint azonban a közigazgatási egységeknek nem lehet más jelképük, mint a címer, azt meg csak a kormány fogadhatja el. A helyi statútumot szabályozó kerettörvény úgyszintén kimondja, a helyhatóság saját jelképeket fogadhat el – természetesen a címeren kívül, hisz az a kormány feladata. Nos, akkor mi a szimbólum? Az alkotmány kimondja, melyek az ország jelképei: első helyen a zászló áll, aztán a nemzeti ünnepnap, himnusz, majd a címer és pecsét. Ha pedig egy nagy közigazgatási egységnek – országnak – a zászló jelképe, miért nem lehet az egy kisebb egységnek, megyének, városnak vagy községnek? Ez teljesen érthetetlen. De most nem a volt prefektus elméjében megfordult gondolatokat szeretnénk taglalni, hanem azt kérdezzük: egy táblabíróság háromtagú ítélőtestülete miért nem akar tisztán látni?
Különben úgy tűnik, az nem gond, hogy más megyék, városok, községek saját zászlót fogadtak el. Az sem, hogy az ügyben ítélkező brassói táblabíróság székhelye előtti árbocon Brassó megye lobogóját lengeti a szél. Csak a székelyföldi jelképekkel van baj. Vírus módjára terjed a zászlóbaj – de csak foltokban fertőz.