Kiállítás
* Az árkosi Szentkereszty kastélyban ma 19 órától Fioghin Calistru Festmények és fekete vonalak című képzőművészeti kiállításának ünnepélyes megnyitójára kerül sor. Kurátor: Kopacz Attila.
* A kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában holnap 11 órától Oláh Katalin csíkszentdomokosi festőművész Színes kavalkád című egyéni kiállítását Sándor Edit könyvtáros méltatja. Közreműködik Lőrincz Ágnes, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze.
* A baróti Erdővidék Múzeumában Régen volt, igaz volt címmel berendezett gyermekjáték-kiállítás még ma és holnap, 8–16 óra között látogatható. Csoportos látogatás esetén előzetes bejelentkezés ajánlott a 0267 377 078-as telefonon.
Zene
* A sepsiszentgyörgyi Huhuu Kertben ma 21 órától a Mácsafej együttes koncertezik. A Mácsafej zenekar 2008-ban alakult, amikor Márk Attila „erdélyi daltulajdonos”, az énekelt versek műfajában legismertebb erdélyi szerző és előadó meghívta egyik díszelőadására zenészbarátait. A Márk Attila (gitár, ének), Ferencz Csaba (gitár, ének), Ticusan János (gitár), Ségercz Ferenc (furulyák), Ferencz Áron (ütőshangszerek) összetételű zenekar a produkció sikerén felbuzdulva döntött úgy, hogy a két szerző, Márk Attila és Ferencz Csaba dalait együtt viszi színpadra.
* A sepsiszentgyörgyi Erzsébet parki zenepavilonban vasárnap 12 órától a mikóujfalusi fúvószenekar tart hangversenyt.
Múzeumok éjszakája
* A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szombaton 17 órától éjfélig tartó programokkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt – a belépés ingyenes. A részletes program: 17 óráról a csíkszeredai Mesehetes együttes koncertje a múzeumkertben; 18–20 óráig népi gyerekjátékok készítése; kerti játékok a cserkészek vezetésével; 19–20 óráig lámpás tárlatvezetés a Kós-kiállításon, családi munkafüzettel; 20–21 óráig lámpáskészítés a székely kapuk díszítőelemeinek felhasználásával; 20–20.30 óráig Szőcsné Gazda Enikő előadása: Csempés tüzelőberendezések Erdélyben; 20.30–21 óráig A tűz régészete – Sztáncsuj Sándor József régész lámpás tárlatvezetése; 21–21.30 óráig fényrajz Toró Attilával; 21.30–21.45 Lefekvéshez készülődve – esti improvizáció a 18. századi csíki házban Szekrényes László színész közreműködésével; 21.45 Táncház; 23 órától Kós-portréfilm vetítése.
* A Székelyföldi Vadászati Kiállításnak otthont adó Bene-ház is bekapcsolódik a Múzeumok Nemzetközi Napjához kötődő rendezvényekbe. Szombaton a 17 órától éjfélig a tárlat megtekintésére és filmvetítésre várják a látogatókat. A belépés ingyenes.
* Baróton Erdővidék Múzeumában ma 22 órakor a Gyulai Líviusz Városi Könyvtárral közös szervezésében a múzeumkertben levetítik a Sacra Corona című, Koltay Gábor rendezésében készült, 2001-es történelmi filmet. Péntek este a múzeum kiállításai ingyen tekinthetők meg.
Mikós ünnep
A Mikós Vén Diákok Baráti Társasága a harmincéves Székely Mikó kopjafasor és a véndiák-találkozók ünnepségét tartja Sepsiszentgyörgyön. A program szombaton 10 órakor kezdődik a Vártemplom mögötti kopjafasornál Incze Sándor református ny. esperes áhítata után Szabó Lajos római katolikus kanonok, Zelenák József evangélikus püspökhelyettes és Kovács István unitárius lelkipásztor mond áldást; a Refsonor Református Kollégium énekkara után a Református Kollégium diákjai szavalnak. Antal Árpád polgármester köszöntője után emlékbeszédet tart dr. Szőts Dániel, a kopjafákról Balázs Antal beszél, majd koszorúzás lesz. 12.30 órakor a gróf Mikó Imre szobránál Damokos Csaba emlékezik, Sztakics Éva és Botos Dénes koszorúz. 13 órakor a Csutak Vilmos-szobornál Keresztes László emlékezik, Czegő Zoltán szaval, Hercegh Mihály koszorúz. 13.30 órakor a 150 éves Mikó Kollégium udvarán az emlékműnél Kondor Ágota emlékezik, az iskola dalárdája énekel, az iskolahimnuszt Dancs Árpád vezényli, koszorúznak a 70 éves érettségi találkozó vén diákjai. 14 órakor megkezdődnek az érettségi találkozók, a Konviktusban a átadják a díszokleveleket, köszöntőt mond Csurulya Edit, levetítik Havadtőy Sándor (AEÁ) egykori mikós diák üzenetét, majd baráti közös étkezéssel ér véget az ünnepség.
Kilyéni falunap
Szombaton 9 órakor a megnyitó után játékok, versenyek várják a gyerekeket, majd a kilyéni óvodások, iskolások, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házának gyermektánccsoportja, a kilyéni Búzavirág felnőtt- és gyermekkórus szórakoztatja a falunap közönségét. 17 órakor kerül sor a Kilyén–Szotyor labdarúgó-mérkőzésre, este a magyarországi Bojtorján Trió muzsikál, majd utcabállal zárul a falunap.
Vitézavatás
A Vitézi Rend erdélyi törzskapitánysága szombaton 10 órától a sepsiszentgyörgyi szemerjai református templomban vitézavatást tart. Ünnepi istentiszteletet hirdet Gáspár Babos Etele, az illyefalvi vártemplom lelkésze.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.