Románia nem kapott közvetlen jelzést az Egyesült Államok külügyminisztériumától a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében – jelentette ki tegnap Brănduşa Petrescu.
A külügyminisztérium szóvivője újságírói kérdésre válaszolva nyilatkozott erről, miután a múlt héten húsz amerikai kongresszusi képviselő levelet írt John Kerry amerikai külügyminiszternek, akitől kérték: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait. Petrescu jelezte, tudomásul vették az amerikai képviselők levelét. Hozzátette, a restitúció kérdésével a román hatóságok már régóta foglalkoznak. Rámutatott: a hatóságok eddig elbírálták a romániai kisebbségi egyházak, így az erdélyi magyar történelmi egyházak által benyújtott visszaszolgáltatási kérelmek több mint felét. A kongresszusi tagok kétpárti, 13 republikánus és 7 demokrata törvényhozóból álló csoportja szorgalmazta az amerikai diplomácia vezetőjénél, hogy a román kormánnyal folytatott tárgyalásai során kérje a kisajátított egyházi ingatlanok méltányos, azonnali és igazságos visszaszolgáltatását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.