Új épülettel gazdagodott a sepsiszentgyörgyi Csipike napközi otthon, az 1,2 millió lejes beruházással épített létesítményt tegnap avatták.
A kazánházból kialakított kétszintes, négytermes korszerű óvodaépület történetét hosszúnak és viharosnak nevezte Antal Árpád polgármester, utalva arra, hogy a Csipike napközi áldozata révén – amikor a szülők tiltakozása ellenére bölcsődés csoportjait kiköltöztette a korábbi székhelyről tömbházi szobákba, illetve a Kriza János utcai főépületben is át kellett szervezniük a tevékenységet – sikerült a városnak megmentenie egy műemlék épületet, nevezetesen a nemrég létesített vadászmúzeumnak otthont adó Bene-házat. Bár sokan nem hitték, hogy állni fog az új épület, amit ígértünk, be is tartottuk – jelentette ki a városvezető, aki Sepsiszentgyörgy zászlajával ajándékozta meg az óvodát.
Bartók Szende óvodaigazgató azt mondta, reméli, hogy „a kunyhóból lett palota” méltó lesz száz évvel ezelőtti elődjének szellemiségéhez, és arra emlékeztetett: 1930-ban itt kezdte meg működését a Santa Maria katolikus óvoda. A Csipike napközinek jelenleg is vannak katolikus csoportjai, egy-egy minden korosztályban, az intézmény kétnyelvű, kétszáznegyvenkét gyermekkel működik, akik közül egy csokorravaló tegnap énekekkel, játékokkal tette ünnepélyessé az avatót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.