Háromszéken hatvankét munkatársától válik meg a Román Posta – tájékoztatott érdeklődésünkre Radu Cornel. Bár a hétre ígérték, a szakszervezeti bizalmi tegnap kora délután még várta a hivatalos értesítést arról, pontosan hol és hány munkahely szűnik meg térségünkben, információi szerint zömében városi posztokat számolnak fel (körülbelül negyvenet), de várhatóan a vidéki hivatalokat sem kerüli el az átszervezés.
A Román Posta vezetősége május végén állapodott meg a szakszervezetekkel arról, hogy a társaság alkalmazottjainak 11,4 százalékától megválik, az országszerte elbocsátandó 3650 dolgozó pedig három és harminc havibér közötti összegnek megfelelő végkielégítést kap munkaviszonya időtartamának függvényében. Radu Cornel úgy vélekedett: az elbocsátás nem eszközölhető július elsejétől, mert a kollektív munkaszerződés, illetve a munkatörvénykönyv ez esetben húsznapos felmondási időről rendelkezik. Hozzáfűzte: az érintettek nem egy összegben, hanem havi felosztásban kapják majd kézhez a végkielégítést. A bánatpénz maximuma a 25 évnél több szolgálati idővel rendelkezőknek jár – fejtette ki a szakszervezeti bizalmi. Egyelőre arról várnak hivatalos átiratot, mely település postahivatalait, s azoknál hány állást érint a leépítés, arról azonban továbbra sem tájékoztatták őket, pontosan mi lesz a sepsiszentgyörgyi Állomás, illetve a Szemerja negyedi hivatal sorsa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.