Vegyék védelmükbe, fejezzék ki szolidaritásukat a város zászlójával, és éljenek jogi lehetőségeikkel – szólította fel tegnapi közleményében a megyeszékhely lakosságát az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete.
Tóth-Birtan Csaba ügyvezető elnök emlékeztetett, Brassóban jövő kedden kerül sor a sepsiszentgyörgyi városi zászló elfogadásáról szóló határozat elleni feljelentés tárgyalására. Mint írják, magánszemélyeknek és civil szervezeteknek is joguk van ahhoz, hogy belépjenek a perbe, így lehetővé válik, hogy az eljárást a strasbourgi bíróságon lehessen folytatni, amennyiben a romániai jogorvoslati lehetőségek kimerülnek.
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete ezért jövő héttől a város több pontján, illetve a Martinovics utcai székházban is aláírásgyűjtést kezdeményez. A polgárok itt láthatják el kézjegyükkel az íveket, mely által részévé válnak a pernek, és ezáltal védelmükbe veszik a zászlót. Ugyanakkor arra kérik a sepsiszentgyörgyieket, minél többen írják alá az íveket, így mutassák meg, hogy egy összetartó és erős közösségtől nem lehet elvenni a szimbólumhasználat alapvető jogát.Vegyék védelmükbe, fejezzék ki szolidaritásukat a város zászlójával, és éljenek jogi lehetőségeikkel – szólította fel tegnapi közleményében a megyeszékhely lakosságát az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete. Tóth-Birtan Csaba ügyvezető elnök emlékeztetett, Brassóban jövő kedden kerül sor a sepsiszentgyörgyi városi zászló elfogadásáról szóló határozat elleni feljelentés tárgyalására. Mint írják, magánszemélyeknek és civil szervezeteknek is joguk van ahhoz, hogy belépjenek a perbe, így lehetővé válik, hogy az eljárást a strasbourgi bíróságon lehessen folytatni, amennyiben a romániai jogorvoslati lehetőségek kimerülnek.
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete ezért jövő héttől a város több pontján, illetve a Martinovics utcai székházban is aláírásgyűjtést kezdeményez. A polgárok itt láthatják el kézjegyükkel az íveket, mely által részévé válnak a pernek, és ezáltal védelmükbe veszik a zászlót. Ugyanakkor arra kérik a sepsiszentgyörgyieket, minél többen írják alá az íveket, így mutassák meg, hogy egy összetartó és erős közösségtől nem lehet elvenni a szimbólumhasználat alapvető jogát.
*
Az Itthon, fiatalon mozgalom képviselői döbbenettel vették tudomásul a Brassói Táblabíróság megyezászlót érintő döntését, tegnapi közleményükben pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy „a XXI. század Európájában, országunkban a törvényhozás mind a mai napig kettős mércével működik”. „Hisszük azt, hogy a több nemzetközi egyezmény, amelyhez Románia csatlakozott a kisebbségi jogok mentén, nem porhintés az Európai Unió szemében, hanem valós kisebbségvédelmi akaratot jelent – fogalmazták meg a fiatalok. – Azt üzenjük azoknak a szélsőséges erőknek, amelyek bomlasztani kívánják közösségünket, hogy a fiatalokat nem lehet megfélemlíteni, és ha kell, a polgári engedetlenség bármely eszközéhez is folyamodunk jogaink védelméért” – olvasható a mozgalom közleményében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.