Összesen mintegy ezren fordultak meg a Kultúrkertben néhány óra alatt, és nyolcszáznál többen a Bene-házban. Volt, aki csak a tömbháznegyedek forróságából menekült az árnyékba vagy a hűvös falak közé, és úgy ragadt ott, de a legtöbben céltudatosan érkeztek, és minden egyes műsorszámot végigkövettek. A nyitó hangverseny, a csíkszeredai Mesehetes együttes fellépése a rajzfilmzene világába röpítette a kicsiket, akik jóval többen voltak, mint a felnőttek, és később türelmesen pepecseltek valamelyik munkaasztalnál – játék faszekeret, rongybabát, székelykapu-mintás lámpást lehetett készíteni –, vagy ügyességüket próbálgatták a cserkészek által irányított játékokon. A nagyobbak Kós Károly-tárlatra, de a csempekályhákról és a tűz régmúltjáról tartott lámpás előadásokra is benéztek, és sokan átugrottak a vadászati kiállítás, illetve az éppen vetített természetfilm megtekintésére. Két program között le lehetett ülni egy hideg üdítőre, de aztán jött valaki elújságolni, hogy a csíki ház előtt valami történik: Szekrényes László színművész lefekvéshez készülődik a tornácon (nagyapáink módjára), és megkezdődött a fényrajzolás Toró Attila fényképésszel. Akkor már besötétedett, és a zseblámpával körözők, vonalazók, meszelők munkája nyomán szívek, emberek, fenyők, különféle ábrák öltöttek alakot. Egy szék sem maradt üresen, amikor a Bánffy Miklósról és Kós Károlyról készült filmeket vetítették, végül a táncház olyan jól sikerült, hogy az eső ellenére is záróra utánig maradt, aki bírta. A színvonalas kikapcsolódás jelentőségét az egyik kisfiú távozás előtt röviden összefoglalta: anya, úgy örülök, hogy majdnem az egész napot együtt tölthettük!