Az egyre súlyosbodó pénzhiányt, de a helyi közösség egyfajta közönyét is magyarázza az, hogy egyre kevesebben igénylik Kilyénben a népünnepélyeket. Ez derült ki a Török Aranka falufelelőssel folytatott beszélgetésből.
Szombat reggeliben már szólt a zene, de az itt hagyományos szarvasmarha-bemutató ez alkalommal elmaradt. A színpadot a kicsinyek, az iskolások vették birtokukba: színvonalas műsort mutattak be, ünnepre csalták legalább a szülőket-nagyszülőket és a rokonokat. Időközben megérkezett Kilyén testvértelepülésének küldöttsége is a magyarországi Sárpilisről (Tolna megye). Hiába kerestük a régi arcokat, ugyanis ez a baráti kapcsolat, bár sokéves, mégis minden évben más és más csapat érkezik a sármelléki kis faluból, olyanok, akik szintén szeretnének ismerkedni Erdéllyel, a Székelyfölddel. Vendégszereplőként lépett fel a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házának gyerektánccsoportja. A Török család és a helybeliek kitartó munkája révén jött létre itt a Búzavirág gyerek- és vegyes felnőttkórus, akik ez alkalommal mutatták be gazdagnak mondható népdalcsokrukat. Délután a kilyéniek barátságos mérkőzésen mérték össze tehetségüket a szotyori labdarúgókkal. Estébe hajolva nagyobb közönséget csalogatott ki a Bojtorján együttes koncertje, majd utcabál következett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.