A Magyar Polgári Szövetség hajlandó támogatni Petre Străchinaru képviselő javaslatát, hogy a két székely megyében hivatalból legyen képviselője a románságnak, de csak feltételekkel — szögezte le Gazda Zoltán sepsiszéki elnök.
Abban az esetben, ha azokban a többségében románok lakta megyékben, ahol más nemzeti közösségek is élnek, ezek is hivatalból képviselői helyet kapnának, elfogadhatónak tartják a javaslatot. Gazda úgy véli, ellenkező esetben diszkriminációról, az állampolgárok egyenlő jogainak megsértéséről van szó, és ez alkotmányellenes. Petre Străchinaru képviselő azonban pontosított, módosító javaslata szerint nem hivatalból kapnának képviselői helyet a románok, hanem egy fenntartott helyre versenyeznének jelöltjeik. Véleménye szerint a választási törvény példásan rendezi a nemzetiségek parlamenti képviseletének kérdését, ha azonban valaki elégedetlen ezzel, beterjeszthet módosítást. Őt a románság képviseletének biztosításával bízták meg, így ezzel foglalkozik — hangsúlyozta, és kiemelte: bízik benne, hogy a következő parlamenti szesszióban a képviselőház is elfogadja törvénymódosító javaslatát. Indítványa december végén hallgatólagosan már átment a szenátuson.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.