A Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége lobbiakciót indított a 2009-ben bevezetett, majd az adó- és járulékmentességtől megfosztott üdülési csekkek érdekében. A román betűszó szerint TVN-4R-re keresztelt akcióról Herman Rosner, a szövetség igazgatósági tagja számolt be a sajtónak.
A szövetség azt kívánja elérni, hogy a munkáltatók által egy évben legtöbb hat minimálbérig adható üdülési csekkek ismét adó- és járulékmentesek legyenek.
Az üdülési utalványok rendszerét a 2009/8-as sürgősségi kormányrendelettel vezették be Romániában, ám alig másfél-két évvel később, a pénzügyi törvénykönyv módosításával adó- és járulékmentességüket eltörölték. Így két év alatt csupán nyolcmillió lejes forgalmat bonyolítottak le, a fogadó szolgáltatók köre is meglehetősen szűk maradt.
Most a szervezet azt kívánja elérni, hogy módosuljon a jogszabály – erre konkrét javaslatot is küldtek a szaktárcának –, hiszen a kedvezmények legalább négy szempontból jótékony hatással lennének: gazdaságélénkítő szerepük egyértelmű, csökkentenék a turizmusban mintegy 40 százalékra tehető feketegazdaságot, ugyanakkor lefaragnák a gyógyszerekre, illetve a betegszabadságokra szánt költségeket.
Érveik sokrétűek, elsősorban a belföldi turizmus élénkítése a cél a feketegazdaság visszaszorítása révén, de a forgalomnövekedés által is. Ugyanakkor a környező országok turisztikai szolgáltatásaival szembeni versenyeben is segítene a rendszer, hiszen azok nem csupán erős állami promóciót, hanem az üdülési csekkek rendszerét is élvezhetik. De az egészségturizmusban és más kiegészítő szolgáltatások élénkítése terén is – a magyarországi példából tanulva – jelentős sikereket lehetne elérni. Herman Rosner szerint –aki a lobbitevékenység felelőseként közel tíz évvel ezelőtt vetette fel a rendszer bevezetését – az ebédjegyekkel szemben, amelyekkel akár külföldi árut is lehet vásárolni, az üdülési csekkek kizárólag a belső fogyasztást ösztönzik.
A másik fontos javaslat, hogy az állami cégek, illetve közhivatalok alkalmazottjainak nyújtható vakációs prémiumokat (ezt a juttatást a válság kezdetén megvonták az alkalmazottaktól) kizárólag üdülési csekk formájában adják vissza, így valójában az állam önmagának spórolná meg az adót, és hozzájárulna egy rendkívül fontos gazdasági ágazat fejlődéséhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.