Megyénkben egyetlen mérgeskígyó-faj él, a keresztes vipera (Vipera berus berus L.). A nemzetség másik két romániai faja, a homoki vipera (V. ammodytes L.) és a parlagi vipera (V. ursinii Bonaparte) déli, melegebb megyékben fordul elő, de nem túl gyakori.
A vipera nemzetségnevet Linné két szóból (vivo=élek és paro=szülök) alkotta meg, amely a biológusokat a „vivipara” (elevenszülő) szóra emlékezteti. Az így alkotott összevont szó a keresztes vipera elevenszülő tulajdonságára utal, ugyanis a lerakott tojásokból nyomban ki is kelnek a kicsinyek. Ritka élményem volt egyszer tanár koromban, amikor ennek személyes tanúja lehettem. A teljesen fekete színű keresztes vipera (V. berus varietas prester) is előfordul, bár nagyon ritka megyénkben. Egy ilyen példányt Sepsibükszád környékén láttam.
Mivel ártalmatlan siklók is élnek megyénkben, szükséges megjegyeznünk néhány fontos, elkülönítő bélyeget a két hüllőcsoport között. Elöljáróban: illik tudnunk, hogy Romániában minden hüllő és kétéltű (kígyó, gyík, béka, gőte, szalamandra) védett állat. Pusztításukat az sem indokolja, hogy árthatnak az embernek.
Mindkét nemű viperára leginkább jellemző a háton a farokig húzódó zegzugos, az alapszínnél sötétebb széles vonal. A tarkón pedig a feltűnő V vagy X alakú sötét folt. Hosszúságuk nem haladja meg a 80 cm-t. Farkuk hirtelen rövidül (a siklóké nem) és rövid. A nőstény rozsdabarna, a hím kékesszürke színű. Mindkét nem felső állkapcsához ízesülnek a méregfogak (4–5 mm), amelyek belül csatornásak és a méregzacskóvá átalakult fültőmirigyhez vezetnek.
A viperák kedvenc tartózkodási helyei a bokros, füves, köves, sziklás részek. Én leggyakrabban vágástereken, málnás, szedres bozótban, kivágott fatönkök körül vagy ösvényeken napozni láttam őket. Április-májusban párosodnak (a hímek megküzdenek a nőstényért, de fogaikat nem használják e küzdelemben), az 5–18 kis vipera augusztus-szeptemberben születik, a harapásuk már mérgező, nyomban képesek táplálkozni (eleinte rovarokkal, később egerekkel, gyíkokkal, cickányokkal). Októbertől áprilisig egérfészkekben, faodúkban hibernálnak. Emberre nem támadnak, csak hirtelen meglepve, ösztönösen harapnak.
Mérgük igen összetett sárgás színű fehérje, szívbénító, sejtoldó, ödémát okozó hatással, amely akkor gyorsabb, ha a méreg nem izomba, hanem véráramba kerül. Elsősegélynél ne a kiégetést (különösen nem a „kiszívást”) alkalmazzuk, hanem kössük el a végtagot (általában végtag sérül), és minél hamarabb el kell jutni az ellenszérumot adó orvosi szolgálathoz. A halálos dózis 15 mg vérbe. De általában ritka a halálos eset (előállhat egy hipotermiás krízis, ez esetben meleg tea, akár kevés bor, meleg borogatás segíthet, tömény alkohol azonban nem!). Mindenkinek azt ajánlom, hogy eper- vagy gombagyűjtéskor előbb egy bottal piszkálja meg azt a helyet, ahová lehajol.
