Tegnap reggel közel hároméves mélypontra került a lej árfolyama az euróval szemben. A tegnap reggeli kereskedésben csaknem egy százalékkal gyengült a lej a gazdasági helyzetre vonatkozó aggodalmak miatt.
Röviddel 9 óra előtt 3,7130 lej ért 1 eurót a pénteki 3,6857 lej után. A kereskedés kezdetén az euró 3,7240 lejen is volt, ilyen gyengén 2005 februárja óta nem állt a lej az euróhoz viszonyítva. A kereskedők szerint erőteljes devizavásárlás volt tapasztalható a gazdaság bizonytalan kilátásai miatt. A szakértők elmondták: a lej gyengüléséhez hozzájárult az is, hogy tegnap kedvezőtlen múlt évi költségvetési adatokat hoztak nyilvánosságra. Délben Varujan Vosganian pénzügyi és gazdasági miniszter ismertette a múlt évi költségvetési hiánnyal kapcsolatos számokat. Ezekből kiderült, hogy az államháztartási hiány tavaly a hazai össztermék 2,4 százaléka volt. A 2,4 százalék háromszor akkora, mint a tavalyi első tizenegy hónap átlaga. A pénzügyminiszter nem közölte, mitől ugrott meg év végére a hiány, de korábban többször is figyelmeztetett, hogy az állami infrastrukturális beruházások vészesen késnek. December 20-án azt mondta, hogy a hiány az év végén a GDP-nek csak az 1,4 százalékát fogja elérni, novemberben még egy százalékot sem tartott lehetetlennek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.