Az RMDSZ és partnerei júliusban iktatják az Európai Bizottságnál az Európai Unió őshonos kisebbségeinek védelmét szolgáló polgári kezdeményezésüket – nyilatkozta tegnap Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára.
A politikus – aki két hete az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) alelnöki tisztségét is betölti – elmondta: a kezdeményezést ugyan június 21-én Brixenben, a FUEN kongresszusa keretében indították hivatalosan útjára, még az elmúlt napokban is kisebb stiláris igazításokat hajtottak végre a szövegen. Vincze Loránt ezzel magyarázta, hogy mindeddig még nem tették nyilvánossá a Minority Safepack Initiative elnevezésű európai polgári kezdeményezésük szövegét. „Alapos munkát szeretnénk végezni” – magyarázta a késlekedést Vincze Loránt.
A politikus elmondta, nem vették hasznát annak a válasznak, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kapott az Európai Bizottsághoz véleményezésre beadott saját polgári kezdeményezésére. Az EMNP korábban közölte, a brüsszeli negatív választ a FUEN rendelkezésére bocsátotta, hogy annak tanulságai valamennyi kezdeményezés számára hasznosíthatók legyenek. Vincze Loránt nem találta meglepőnek, hogy az Európai Bizottság kedvezőtlenül véleményezte az EMNP–EMNT kezdeményezését arra hivatkozva, hogy a kisebbségi jog nem uniós hatáskör. „Számunkra is a legfontosabb kihívás az volt, hogy megtaláljuk a kapcsolódási pontokat az EU kompetenciáival” – magyarázta a FUEN alelnöke.
Vincze Loránt azt is elmondta, a két hete történt megválasztásával először van erdélyi magyar alelnöke a FUEN-nek. A kilencvenes években a svájci magyar Komlóssy József töltött be alelnöki tisztséget a kisebbségi szervezetben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.