Kereken egy évvel ezelőtt, 2012. július 7-én állt ki – első nap egymagában – Sánta Imre bikfalvi lelkész a Székely Mikó Kollégium elé a járdára, mindössze egy bibliai idézettel felszerelve: így kívánt tiltakozni egykori kedves iskolájának visszaállamosítása ellen. Pár nappal korábban született meg a visszaszolgáltatást lenullázó ítélet a buzăui bíróságon, és még általános volt a megdöbbenés.
Aztán egy volt diák mindennap bejött faluról, és két órát strázsált a kapu előtt, egy kézzel írott papírral: „igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok” – olvashatták az arra járók, akik közül később sokan odaálltak a magányos tüntető mellé. És volt, aki kitartott végig. Összesen 57 napig, 114 órán át tartott a békés, de tántoríthatatlan véleménynyilvánítás, erről mutattak be fotókiállítást tegnap Bikfalván.
A megnyitóra közel százan gyúródtak be a kultúrotthon nagytermébe, köztük jó néhány kitartó tüntető („a kemény mag”, amely kánikulában és esőben is rendületlennek bizonyult), de sok más, helybeli és környékbeli érdeklődő is. A falakon négy fényképész – Bagoly György, Márkó László, Toró Attila, Ütő Gusztáv – által készített felvételeken imára kulcsolt kezeket (Sánta Imre minden fél órában zsoltárt olvasott fel), alázattal lehajtott és büszkén felemelt fejeket, ünneplőben és munkaruhában csatlakozott polgárokat, botra támaszkodó nyugdíjasokat, gyermekeikkel megjelent szülőket, fiatalokat, egyházi személyeket, a visszaszolgáltatási bizottság letöltendő börtönbüntetésre ítélt magyar tagjait, székely zászlókat, vidám és szomorú arcokat, eső- és napernyőket lehetett látni, és több zsebkendő is előkerült a nemsokára vándorútra induló tárlaton. Közös, keserves, elszánt küzdelemre kell összpontosítanunk: autonómiát akarunk! – mondta Bedő Zoltán megnyitóbeszédében, Ütő Gusztáv pedig három tételben méltatta a gyűjteményt: a nemzeti és keresztény értékeket felvállaló művészek, az iskola és a székely zászló, a kék világmindenségben a székely múltat jelképező aranycsík jelentőségéről villantott fel néhány gondolatot, majd kalapot emelt a közönség, egy nemes ügy támogatói előtt. Vastapsot kapott, ahogy az a zenész is, aki egy Pilinszky János-verset adott a hangulathoz („egy kezében a kő (…), egy egész tenger zúgja mégis vissza”). A vasárnapi istentiszteletről érkező Sánta Imre emlékeztetett arra, hogy most is a Mikó előtt állhatnánk, hiszen az egy évvel ezelőtt kimondott ítéletet még nem érvénytelenítették, majd egy zsoltárt olvasott fel. Végül a magyar és a székely himnusz harcias, hangos eléneklése után kedélyes beszélgetéssel, falatozással zárult a rendezvény.
