Az uborka és a tök házasságából született zöldség, mely lehet világos- vagy sötétzöld, sárga vagy sárga csíkos, azonban színtől függetlenül beltartalmi értékeik hasonlóak.
Az íze tulajdonképpen semleges, nem tolakodó, fűszerekkel jól befolyásolható. Bátran ehetünk belőle, nem okoz puffadást, mint a rostgazdag ételek némelyike, ráadásul igen csekély az energiatartalma, így a súlycsökkentő diéták ételeiben a „tömeget adó” hozzávaló lehet. Mivel a tápértékének zöme a puha héjában rejlik, jobb a zsenge, 15–20 cm-es, még puha héjú példányokat megvenni. Ezek héjastul elkészíthetőek, és a magházat sem kell kikaparni. A kifejlett, 25–30 cm-es termés is ehető, csak ezt meg kell hámozni. Készíthető belőle – mint a tökfélékből – főzelék, lecsó, pörkölt, pástétom, fasírozott, rakott, sült egytálétel és rántott húspótló, de az uborkához hasonlóan saláta, savanyúság is. Grillezve, nyárson sütve, a húsokhoz hasonlóan fűszerezve szintén kitűnő fogás.
(Forrás: Házipatika)
Cukkini ropogós
Hozzávalók: 4 db cukkini (kb. 750 g), 5–6 szál újhagyma, 25 dkg feta sajt, 1 kis csokor petrezselyem, 1 kis csokor menta, 1 teáskanál őrölt paprika, 14 dkg liszt, 3 tojás, pár kanál olívaolaj, só, bors, tejföl.
Elkészítése: a cukkiniket lereszeljük a reszelő nagyobbik lyukú oldalán (vagy késes betétű robotgéppel), majd 20 percre papír törlőkendőre tesszük, hogy a leve lecsöpögjön. (Idő szűkében elég, ha jól kinyomkodjuk.) Apróra vágjuk az újhagymát, és összekeverjük a fetával egy tálban. Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, mentát, őrölt paprikát, lisztet és fokozatosan a felvert tojásokat. Az egészet jól megsózzuk, megborsozzuk. Végül a jól kikevert tésztához adjuk a lecsöpögtetett, reszelt cukkinit. Serpenyőben felhevítjük az olajat, és púpozott evőkanálnyi mennyiségeket halmozunk egymás mellé (kanállal kicsit ellapítjuk). Oldalanként kb. 2–2 perc alatt aranybarnára sütjük. (Kb. 25 darab lesz belőle.)
Tejszínes-cukkinis tészta
Hozzávalók: 1 közepes méretű cukkini, 1 doboz tejszín, 3 ek. olívaolaj, 20 dkg húsos szalonna (bacon), 350 g spagetti, 20 dkg gomba (ez el is maradhat), 4 gerezd fokhagyma, egy marék reszelt parmezán sajt, egy tojássárgája, só, frissen őrölt bors, ételízesítő, egy csokor petrezselyemzöld.
Elkészítése: feltesszük a vizet a tésztához pici sóval. Serpenyőben megpirítjuk az olívaolajon a húsos, kockára vágott bacont. Lereszeljük a cukkinit (ha zsenge, akkor magjával együtt, ha már öregebb, anélkül), majd a gombát is apróra vágjuk. Amikor a bacon kész, hozzátesszük a cukkinit, picit együtt pároljuk, és a fokhagymát rázúzzuk. Só, bors, majd jöhet a gomba is. Amíg ezek így együtt puhulnak, elkészítjük a szószt. Egy kis tálba beleöntjük a tejszínt, beletesszük a tojássárgáját, összekeverjük, és végül a parmezán sajtot is hozzáadjuk. Sóval, ételízesítővel és jó sok őrölt borssal fűszerezzük (ízlés szerint). Amikor a baconos-gombás cukkinialap kész, addigra a tészta is megfőtt (általában 8 perc a főzési idő), leszűrjük és hozzátesszük a raguhoz. Jól összekeverjük, majd amikor már a tészta átvette a ragu melegét, a tejszínes szószt is ráöntjük. Vigyázat! Nem szabad főzni, éppen hogy össze kell keverni, mert így lesz finom, majd a tejszín is felveszi a meleget. A legvégén apróra vágott petrezselyemzöldet szórunk rá, és még melegében elfogyasztjuk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.