A latin közmondás szerint: Nomen est omen, ami olyasmit jelent, hogy az ember maga a neve, másképp: a név az intő, figyelmeztető jel. Ez igaz a portugál európai parlamenti képviselő, Rui Tavares esetében is, aki (fel)jelentést készített Magyarországról.
Tavares jó elvtárs, és a jó elvtársak mindig jó (fel)jelentéstevők voltak már a kommunizmus idején is. Neki a jelent(get)éskészítésben nagy segítségére voltak magyarországi szocialista elvtársai. Ő pedig nagyon szorgalmasnak mutatkozott, és az ilyenkor szokásos háromoldalnyi helyett harminc oldalt írogatott, mintegy tízszeresen túlteljesítve a normát. A Magyarországot elmarasztaló jelentést az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban elfogadták. Most arról folyik a vita, hogy Magyarországot rótták-e meg vagy csak a magyar kormányt. A bírálók a magyar demokráciát féltik, a magyar kormány meg állítja, hogy az egész cécó csak a bankadó és a rezsicsökkentés miatt történik, sérti sok pénzügyi kolosszus és szolgáltató cég érdekeit. Ezek után világos, hogy Romániával ilyesmi nem fordulhat elő, mert nálunk a bankokat békén hagyják, dühöng a rezsiemelés, és teljesen demokratikus formában folyik a magyar feliratok és székely zászló elleni harc. Ezért semmi esetre sem kerülhet az unióban egy olyan jó elvtárs, aki hajlandó lenne jelentést készíteni, miért is jutottunk oda, hogy a legszegényebb országgá váltunk. Tízszázalékos rezsicsökkenés helyett miért emelkedik egy év alatt, ha kell, ha nem, húsz százalékkal a gáz ára? Arról sem, ha a magyarok ri-mánkodása, kérése ellenére, úgy felosztják az ország területét, mint az esküvői tortát, így falnak fel minket, hogy minden régióban kisebbségbe kerülvén nem lesz semmibe beleszólásunk. Mindezt a demokrácia és a kisebbségi jogok nevében.
Nekünk is olyan szorgalmas képviselőt kellene szereznünk, mint ez a Rui Tavares, sokkal könnyebben tudnánk érvényesíteni érdekeinket az Európai Parlamentben. Ahol az is megtörtént, hogy újságírók érdekérvényesítő lobbistáknak adták ki magukat, majd megkerestek 60 európai parlamenti képviselőt azzal a kéréssel, hogy 100 000 euróért és még némi előnyért bizonyos cégek érdekében kezdeményezzenek jogszabály-módosításokat. Állítólag tizennégy képviselő hajlandónak is mutatkozott volna, de végül is hármat húztak csőbe. A 765 EP-képviselővel számolva kerülne vagy 40, aki hajlandó lenne jó pénzért a mi érdekeinkért jogszabály-módosításokkal harcba szállni.
Az őshonos kisebbségek érdekében (amiben, természetesen, nincs hatásköre az uniónak) egymillió aláírást kell összegyűjteni. Ha az aláírásgyűjtés helyett mindenki csak egy fél eurót (2,25 lej) ad, akkor az már félmillió euró, amiből simán meg lehetne venni legalább öt európai parlamenti képviselőt, öt pártból, fejenként százezer euróért.
Hát nem lenne sokkal egyszerűbb?
