Adócsaló-hálózat
Nagyszabású házkutatási akciót hajtott végre tegnap a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) egy életbiztosításra alapozott adócsalási hálózat leleplezése érdekében. A gyanú szerint az adócsalók fél év alatt hatmillió eurós kárt okoztak a költségvetésnek.
Az ügyészek a BCR Asigurări biztosító kilenc kirendeltségénél és 122 cégnél tartottak házkutatást a fővárosban és az ország megyéinek több mint felében. A bűnszövetkezet tagjai befektetéssel kombinált életbiztosításnak álcázták bérköltségeik egy részét, amely után nem fizettek adót. A gyanúsítottak kollektív életbiztosítást kötöttek alkalmazottjaik számára, amelyet havonta kiegészítettek egy-egy személyre szóló megtakarítási programmal, befizették az illető alkalmazottnak járó bér egy részét, majd másnap felmondták a befektetési klauzulát, és a biztosító kifizette a „megtakarítást” a kedvezményezettnek, vagyis az alkalmazottnak. A biztosítási díjnak álcázott bérkifizetéssel a hálózatban résztvevő 44 vállalatvezető és biztosítási ügynök valójában adócsalást követett el.
Segély bukottaknak is
Hat hónapig 250 lejes munkanélküli-segélyben részesülhetnek a frissen végzett diákok, akiknek nem sikerült állást találniuk, ez azokra a líceumot befejezett fiatalokra is érvényes, akiknek nem sikerült az érettségi vizsgája – jelentette be Mariana Câmpeanu. A munkaügyi miniszter emlékeztetett, hogy az alkalmazók is támogatásban részesülhetnek, ha végzős diákokat alkalmaznak. Mariana Câmpeanu elmondta még, hogy európai szinten elfogadták A garancia a fiataloknak elnevezésű programot is, amely arra kötelezi a tagországok hatóságait, hogy hozzanak intézkedéseket minden olyan fiatal esetében, aki az iskola elvégzését követő négy hónapon belül nem talál magának munkahelyet, illetve nem folytatja tanulmányait. A munkaügyi tárca ugyanakkor két, európai alapokból finanszírozott projektet is el szeretne indítani a fiatal végzősök számára, melyek értéke egyenként ötmillió euró.
Börtönbüntetés és kártérítés
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt az asszisztensnőt és villanyszerelőt, akik miatt a három évvel ezelőtti kórháztűzben hat csecsemő meghalt, öt pedig súlyosan megégett. A bukaresti Giuleşti-kórházban 2010 nyarán egy tizenegy csecsemőt befogadó kórteremben gyulladt ki a légkondicionáló berendezés a szakszerűtlenül beszerelt elektromos vezeték miatt. Az asszisztensnő a kórházi szabályokat megszegve elhagyta a kórtermet, a tűz a távollétében ütött ki, ezért nem sikerült idejében kimenteni a csecsemőket. A tegnap kihirdetett elsőfokú ítélet szerint az asszisztensnőt két év és két hónap börtönbüntetésre ítélték gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, a kórház villanyszerelőjét két év szabadságvesztéssel sújtották. A kórháznak 400 ezer lej kártérítést kell fizetnie, emellett az asszisztensnőnek a kórházzal együtt 50 ezer és 350 ezer euró közötti összegben kell kártérítést fizetnie azoknak a családoknak, amelyeknek a gyermeke meghalt vagy megégett.
Terrorizmussal vádolják
A hatóságok terrorista tettek miatt őrizetbe vették Oliver Stant, aki hétfőn megpróbált felrobbantani egy bombát a jászvásári Elektronikai Egyetem egyik termében. Az ügyészeknek el kell dönteniük, hogy a férfi előzetes letartóztatásba való helyezését javasolják-e, vagy beutalását a Socola Pszichiátriai Kórházba. Oliver Stan ugyanis paranoid skizofréniában szenved, és már kilencszer volt beutalva az intézménybe 2006 és 2013 között, legutóbb a március 14.–április 1. közötti időszakban, orvosa szerint tettének egyik oka az lehet, hogy – édesanyja tanácsára – nem vette be a neki felírt gyógyszereket. A férfinél házkutatást tartottak, mint kiderült, egy második világháborús lövedékre alapozott bombáját az erdőben szerelte össze. A vizsgálatot végzők köréből származó források azt mondták, ha a bomba felrobbant volna, teljesen romba döntötte volna a termet, emberi áldozatokat követelve, ezáltal „az ország történelmének legnagyobb katasztrófája következett volna be” – jelentette ki Victor Ponta kormányfő tegnap, hozzátéve, köszöni a Jóistennek, hogy a bomba felrobbantására tett kísérlet nem sikerült. Az az egyetemista, aki leteperte Oliver Stant, miközben az a bombát akarta működésbe hozni, 1800 eurós jutalmat kap egy moldáviai alapítványtól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.