Ötvennyolc éves korában nyelőcsőrákban elhunyt tegnap Josida Maszao, aki a 2011-es japán atombaleset idején a Fukusima-1 erőmű igazgatója volt.
Josidánál 2011 decemberében, kilenc hónappal a márciusi katasztrófát követően diagnosztizáltak rákot, akkor mondott le az erőmű vezetéséről is. A fukusimai erőművet üzemeltető TEPCO energiacég tagadta, hogy összefüggés lenne a volt igazgató rákos megbetegedése és az atombaleset között. A cég azt állítja, hogy Josida lemondásáig 70 millisievertes, azaz nem kiemelkedően magas radioaktív dózist kapott.
Josida korábban többször nyilatkozott arról, hogy a balesetet követő hetekben biztos volt benne: hamarosan meghal. A létesítményben két hidrogénrobbanás és három reaktorban magolvadás történt, miután a Japán keleti partját megrázó földrengés és szökőár miatt leálltak a fűtőelemeket kontrolláló berendezések. Az igazgató elmondása szerint akkor úgy gondolta, hogy végleg elvesztették az irányítást az erőmű felett. Később azonban sok dicséret érte Josidát Japánban, amiért egy maroknyi munkással mindent megtett egy még súlyosabb katasztrófa megelőzése érdekében.
Az erőműből kiszabadult radioaktív sugárzás a TEPCO és a kormány állítása szerint egyetlen ember haláláért sem tehető felelőssé. A balesetet követő hetekben azonban számos fukusimai munkás kapott a megengedettnél jóval magasabb, potenciálisan súlyosan káros sugárdózist, és arra is fény derült, hogy sokan mérőműszerek és megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgoztak az erőműben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.