A dzsessz olyan összetett zenei világ, aki ennek a nyelvezetét elsajátítja, hasznosíthatja bármilyen műfajban – állítja Lázár-Prezsmer Endre, a sepsiszentgyörgyi VII. Jazz és Improvizációs Tábor szervezője.
A július 7–14. közötti rendezvényen részt vesznek olyan muzsikusok, akik klasszikus zenefőiskolán tanultak, év közben pedig kedvtelésből vagy megélhetési kereset okán más műfajok felé kacsingatnak, de útkereső hobbizenészek is eljöttek a dzsessztáborba. Lázár-Prezsmer Endre szerint, amit az ország különböző megyéiből összesereglett tanoncok kapnak ebben a műhelymunkában, olyan eszköztár, mely elmozdítja őket az improvizáció irányába, a színpadi fellépések alatt magabiztosságot nyújt azoknak, akik korábban szigorúan a kötött zenei formákhoz igazodtak.
Az egyhetes zenei képzést olyan neves zenészek tartják, mint a magyarországi Tóth Viktor, Jeszenszky György, Márkus Tibor, Oláh Zoltán, énekesként pedig Kovács Linda és Korosi Júlia, akik délelőttönként egyéni órákon foglalkoznak az ötven résztvevővel, délután elméleti órákon tisztázzák a tudnivalókat, zenekari próbákat tartanak, esténként a tábori tanárok koncertjei és a közreműködő előadók (Luiza Zan, Cserkész Jimmy és Rick Candit) fellépései színesítik a programot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.