Pártállástól függÅ‘en sorra hirdetik meg politikusaink a kisebb-nagyobb tiltakozásokat, tüntetéseket, a cél többnyire a maÂgyar megyék nagy, román többségű régióba történÅ‘ beolÂvaszÂtásának megakadályozása. IdÅ‘nként félszájjal elhangzik az is, hogy autonóm Székelyföldet akarunk, de továbbra is rendkÃvül ködös, hogy ha ez létrejöhetne, mettÅ‘l meddig tartana: Kovászna és Hargita megyébÅ‘l állna, vagy befogadná Maros megyét is?
Az autonóm Székelyföld megszületése még mindig távoli álom, s ezt tovább ködösÃti, hogy a Székely Nemzeti Tanácson kÃvül senki nem próbálja körvonalazni határait. Az SZNT autonómiastatútuma a történelmi határokat veszi alapul, mindenki más, talán óvatosságból, a két vagy három magyar megyével számol. Nyilvánvaló, ebben a formában is nehéz eladni az elképzelést a román politikumnak, és újabb akadályokat jelentene, ha a megyéken belüli határokat is megpróbálnánk elmagyarázni. Csakhogy más megoldás nincs.
A legfrissebb népszámlálási adatok szerint a három megyébÅ‘l álló székelyföldi régióban alig 56,8 százalékos lenne a magyar többség, s ez bizony ingatag alap. Ha leÂmondunk Maros megyérÅ‘l, szabad utat adunk a szórváÂnyosodásának, és fokozódhat az évtizedenkénti pár százalékos lemorzsolódás. Az elmúlt tÃz esztendÅ‘ben abban a térségben harmincezerrel lettünk kevesebben, ilyen iramban ötven-hatvan év múlva már csak elszórtan, itt-ott bukkanhatunk magyar szóra. Ha politikai kényelembÅ‘l, taktikázásból belemegyünk, hogy az egész Maros megye Székelyföld részévé váljék, érdekérvényesÃtési képességünk csorbul, hisz alig pár százalékkal lépjük túl az 50 százalékos arányt. Egyetlen ésszerű lehetÅ‘ség tehát a történelmi Székelyföld visszaállÃtása, autonóm státussal felruházva. És ezt ki kell mondani, hogy román, magyar egyértelműen megérthesse.
Most az elsÅ‘dleges cél, mely megmozdÃtotta a maÂgyarság vezetÅ‘it: a regionális átszervezés megakadályozása. Tudatában kell lennünk azonban: az, hogy esetleg egy lehetséges rosszat meggátolunk, még messze nem elegendÅ‘, a pillanatnyi veszélyt elhárÃtjuk, de hosszabb távon megÂoldást semmiképpen nem jelent. Most a sok lehetséges rossz közül az tűnik a legkisebbnek, ha minden marad a régiben, a jelenlegi megyék fölé nem kanyarÃtanak egy nagyobb közigazgatási egységet – az elmúlt húsz év azonban azt igazolja: ez a felállás csak lassú, de biztos felmorÂzsolódásunkat szavatolhatja. MegerÅ‘södésünkhöz, s Ãgy megmaradásunkhoz ennél többre van szükség: autoÂnómiára, mely belsÅ‘ erÅ‘ket szabadÃthatna fel, helyreállÃthatná önbecsülésünket, élni, fejlÅ‘dni akarásunkat.
Ehhez azonban nemcsak harcolni, tüntetni kell, de pontosan megfogalmazni azt is, mit akarunk.