Június közepén megkezdődött az online iratkozás az immár negyedik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi Saint George MTB Maratonra.
Az iratkozás július 1–20. között 55 lejbe, a helyszínen, azaz július 28-ig már 70 lejbe kerül. A nevezési űrlap a www.jackosport.ro honlapon található, akárcsak a hegyikerékpáros versennyel kapcsolatos egyéb információk. Vasárnapig már több mint százan jelentkeztek a megyeszékhelyi viadalra.
Ahogy már megszokhattuk, idén is két távon és két pályán mérhetik össze erejüket a versenyzők: a rövidebbik 33, a hosszabbik pedig 52 km. A szervezőktől tudjuk azt is, hogy a szentgyörgyi mountain bike-os maraton az ország egyetlen versenye, amely a sportolás mellett a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektet, és a legkörnyezetbarátabb bringások között értékes szerszámokat, kiegészítőket sorsolnak ki (a nyeremények összértéke meghaladja a 2500 lejt). Tavaly 154 kerékpáros sorakozott fel a megmérettetés rajtjánál, s közülük mindössze öten nem tudták befejezni a viadalt. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.