Hétfőn 12 órakor megnyitják a hatolykai gyógyfürdőt – tájékoztatott Tusa Levente, Szentkatolna község polgármestere, akitől azt is megtudtuk, hogy végre sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket.
Egyelőre három minimálbéres alkalmazottal – kazánfűtővel, intézővel és kádmosóval – csak a tízkádas fürdő és a szauna működtethető. Fél óra tíz lejbe kerül. A mofetta egyelőre nem használható. A beruházás értéke 2,4 millió lej, ebből 1,5 milliót a vidékfejlesztési tárca állt, 900 000 lejt az önkormányzat teremtett elő. A fürdő hivatalos átadása 2010. december 18-án Elena Udrea akkori vidékfejlesztési és turisztikai miniszter jelenlétében történt. A nyitás azért váratott magára két és fél évig, mert a működtetéshez szükséges engedélyek beszerzésén kívül a kormány a polgármesteri hivataloknál az állásokat befagyasztotta, így nem tudtak személyzetet alkalmazni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.