Csütörtökön hivatalosan is elkezdődött az idén Kolozsvárra költözött Félsziget Fesztivál. A szervezők becslései szerint a résztvevők száma elérheti a hetven-nyolcvanezer főt.
Új helyszín, más hangulat. A megszokott délelőtti strandolás, ami a marosvásárhelyi terep egyik színfoltja volt, itt most elmarad, a szervezők azonban különböző játékokkal, unplugged koncertekkel és stand-up comedy-vel próbálják helyettesíteni. A területet nagyon ötletesen berendezték, például egy homokos tengerparton fekvő bárt utánzó helyszínen is hűsölhetnek a fesztiválozók. Azonban a jó elrendezés, a rengeteg program ellenére is találhatunk néhány hiányosságot.
Néhányan elmondták, milyennek tartják a rendezvényt. A kézdivásárhelyi Timó úgy véli, a helyszín sokkal jobb, mint a tavalyi, a díszlet nagyon hangulatossá teszi a fesztivált. Áron Sepsiszentgyörgyről azt mondja, kevés a résztvevő, kisebb a terület, mint a tavalyi, a színpadok is túl közel vannak egymáshoz, nagy a hangzavar. A szintén sepsiszentgyörgyi Annamária kifogásolja, hogy nem lehet zuhanyozni. Radu Balázsfalváról úgy látja, sok mindent ki lehetne próbálni, de drága a szórakozás, ezért mindenki inkább iszik valamit, és csak bulizik.
Mindezek ellenére az esti koncertekre hatalmas tömeg gyűlt össze, s az említett problémák ellenére a fesztiválozók rendíthetetlenek, mindenki szeretné jól érezni magát, a több mint 140 meghívott zenei produkciója erre lehetőséget teremt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.