Edward Snowden, az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja hetek óta a moszkvai seremetyjevói nemzetközi repülőtér tranzitzónájában dekkol, egyelőre fogalma sincs, hol találhat menedéket, három dél-amerikai állam is befogadná (Nicaraguai, Bolívia, Venezuela), csak a repülőgépek ellenőrzése miatt nem tudni, egyáltalán hogyan juthatna el oda. Marad tehát Oroszország.
A kiszivárogtatások okozta sokk hatása nehezen múlik, a BBC összegezéséből kitetszik: Snowden kiszivárogtatásai nem személyekre, a módszerre irányulnak. Kiderült ugyanis, hogy az Egyesült Államok a hidegháború óta nem folytatott ilyen méretű és arányú hírszerzési tevékenységet. A hidegháború idején az akkor egymással rivalizáló NSA és CIA ügynökei széfeket törtek fel, rejtjelkód-könyveket loptak el, lefotózták rejtjelező gépek beállítását, mára változott a helyzet. 2001. szeptember 11-e sokkja óta a Fekete Zsák Feladat akciói (a rejtett behatolási művelet) az NSA és a CIA eddig példa nélkül álló együttműködése folytán hatalmas méreteket öltöttek. (A vezetők rivalizálása folytán ezek évtizedekig harcban álltak, lejáratták egymás ügynökeit, adatokat titkoltak el, viszonyukra mi sem jellemzőbb, mint Richard M. Helms – 1966 és 1973 között CIA-igazgató – félig vicces nyilatkozata, miszerint ők jobb és kollegiálisabb viszonyt ápolnak a KGB-vel, mint az NSA-val!) A két cég különleges ügynökei az elmúlt évtizedben száznál több, „rendkívül kényes” műveletet hajtottak végre. A feladat: nyom nélkül hozzáférni a célpontok számítógépeihez, e-mail fiókjaihoz. Behatoltak külföldi – nemcsak ellenségnek számító, hanem „baráti”, „szövetséges” – kormányok és hadseregek, vezető multinacionális vállalatok számítógépes rendszereibe, kémprogramokat törtek fel, száloptikai kábelekre adatcserélő, híváskezelő központokba lehallgató berendezéseket telepítettek, számítógépes háttértárakat és lemezeket loptak el vagy másoltak le. Új, kiemelt fontosságú célpontokhoz jutottak Kínában és más kelet-ázsiai országokban, közép- és közel-keleten, dél-Ázsiában.
A botrányt az Európai Unió államainak megfigyelése robbantotta ki, Franciaország magyarázatot követel, Németország is, de ott azóta kiderült, hogy a német titkosszolgálat tudott a NSA és a CIA akcióiról, arról is, hogy adatokat gyűjtenek német állampolgárokról, sőt, időnként gyanús személyek adatait kikérték és fel is használták. Nemhogy gátolták volna a kémkedést, a német állampolgárok illegális megfigyelését, hanem még hasznot is húztak belőle. Mindez megingathatja Angela Merkel kancellár pozícióit is.
Az Egyesült Államokban is egyre többen látják úgy – köztük Humphrey 1979 és 1990 között szenátor és a Külügyi, Jogi és a Fegyveres Erők szenátusi bizottságának tagja, illetve Jimmy Carter volt elnök –, hogy az NSA és a CIA az állampolgárok magánéletébe való behatolásban túl messzire ment, s mindez az amerikai alkotmány súlyos megsértésének tekinthető. Mindketten elfogadják az Egyes Számú Főellenségnek tartott Snowden nyilatkozatát, miszerint „tájékoztatni akartam az embereket arról, amit nevükben tesznek, és arról, amit ellenük”. Carter – aki emberjogi tevékenységéért 2002-ben kapott Nobel békedíjat – kijelentette: a magánéletbe való behatolásokat övező titkolózás túl messzire ment, és Snowden kiszivárogtatásai, az adatok nyilvánosságra hozatala hosszú távon valószínűleg jótékony hatást gyakorolhat. De ettől még messze vagyunk, jelenleg – ugyancsak Cartert idézve – a kémkedési botrány világszerte aláássa a demokráciát.
