Egy hét alatt két rangadót játszik az FC Vaslui, amely a román élvonalbeli pontvadászat új idényének nyitófordulójában (hétfőn) a Rapiddal mérkőzött meg és nyert, vasárnap a küzdelemsorozat második etapjában pedig a Dinamo ellen lép pályára.
A Kolozsvári CFR a temesvári ACS Polit látja vendégül, az U – a kincses város másik csapata – a Galaci Oţelulhoz látogat. Továbbá érdekesnek ígérkezik a Petrolul és a Pandurii közötti összecsapás, hiszen mindkét együttes győzelemmel debütált a 2013–2014-es szezonban. A Gázmetán bal lábbal rajtolt a bajnokságban, hiszen az első fordulóban kikapott a Săgeata Năvodari-tól, ma egy másik újonc, az FC Botoşani ellen kell bizonyítania.
A 2. forduló programja: * ma Gázmetán–FC Botoşani (19 óra, DigiSport 1), Ceahlăul–Brassói Korona (21.30 óra, DigiSport 1) * szombaton Galaci Oţelul–Kolozsvári CFR (19 óra, DigiSport 1), Kolozsvári CFR–ACS Poli (21.30 óra, DigiSport 1) * vasárnap Rapid–Konstanca (19 óra, DigiSport 1), Dinamo–FC Vaslui (21.30 óra, DigiSport 1) * hétfőn Brassói FC–Săgeata Năvodari (19 óra, DigiSport 1), Petrolul–Pandurii (20.45 óra, Antena 1 és Dolce Sport 1). Az Astra–Steaua mérkőzést elnapolták. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.