Annak ellenére, hogy a III. ligás bajnokság csak augusztus közepén rajtol, a harmadosztályba frissen feljutott Papolcnak már megkezdődött a 2013–2014-es idény, hiszen július 17-én sikeresen abszolválták a labdarúgó Román Kupa első körét (az újonc hazai környezetben 2–0-ra nyert a Conpet Ploieşti ellen), szerdán 17.30 órától a sorozat második fordulójában és hazai közönség előtt községi rangadót játszanak a Zágoni FC-vel.
A felkészülés alatt álló együttes szombaton Szentléleken vendégeskedett, ahol erőfelmérő mérkőzésen 8–1-re diadalmaskodott a helyi együttes ellen. A meccs után a papolci klub elnökével, Benedek Csabával beszélgettünk, aki bizakodó az idei idényt tekintve.
– Mikor kezdték meg a felkészülést? – kérdeztük a sportvezetőt.
– Már június végén megkezdődött a felkészülés, s július 20–27. között Csomakőrösön edzőtáborozott a csapat. Naponta kétszer tréningeztek a fiúk, s ez idő alatt Ozsdolával is játszottunk egy barátságos mérkőzést, amelyet 3–2-re nyertünk meg. Itt meg kell köszönnöm Debreczi Leventének és Kiss Attilának a segítséget, hiszen nélkülük nem jött volna össze az edzőtábor. Újabb felkészülési meccset még nem tűztünk ki, de a bajnoki rajtig várhatóan még lesz egy-két mérkőzésünk.
– Ki maradt, ki távozott a 2012–2013-as háromszéki bajnoktól, és ki érkezett frissen a harmadosztályos együtteshez?
– A felsorolást kezdeném azokkal, akik maradtak: Marincea, Iacob, Gherghescu, Stana, Sala, Preda, Antal, Ţăndărescu, Dămoc. A tavaly alapjátékosnak számítók közül elment Vajda, Spătaru és Pânzaru. Kilenc új játékosa van a csapatnak: Baciula és Neagu (a Brassói FC második csapatától), Tufaru, Zaharia, Airinei (mindhárman Fogarasról), Micliş (Zernyest), Voicui (Höltövény), Leonte (Brassói Korona) és Bărbăşescu (Zágoni FC). A csapat edzője továbbra is Marius Filip, aki jól kijön a fiúkkal, és komolyan megdolgoztatja tanítványait.
– Mi a csapat célkitűzése erre a bajnokságra, és mekkora költségvetésből gazdálkodnak?
– Első számú célkitűzésünk a tisztes helytállás, és az, hogy ne essünk ki a szezon végén a III. ligából. A papolci csapat történelmet írt azzal, hogy feljutott a harmadosztályba, s a jövőben mindent megteszünk azért, hogy ott maradjunk, és megpróbáljuk nem cserbenhagyni szukolóinkat, akik az elmúlt szezonban végig kitartottak mellettünk és támogattak. Az őszi idényben 50 ezer lejből gazdálkodunk, s kicsi pénzből akarunk szép dolgot véghezvinni.
– Mit lehet tudni a rohamos léptekkel közeledő bajnokságról?
– Várhatóan augusztus 5-én készítik el a III. liga csoportbeosztását, illetve programját, a pontvadászat előreláthatólag augusztus 16-án rajtol, s hazai mérkőzéseinket szombaton rendezzük meg. Addig is szerdán Román Kupa-mérkőzést játszunk a Zágoni FC-vel, amelyet meg akarunk nyerni.
– Valami tipp, hogy milyen eredménnyel ér véget a háromszéki, községi derbi?
– Papolc nyer 2–1-re!
– Köszönöm szépen, és sok sikert, Papolci FC!
A csapat támogatói: Zágon Polgármesteri Hivatala, a papolci Imreh Antal Közbirtokosság, a zágoni magánerdészet, az Intertrans, a Nely, a Vivien, a Bracovex, a Husqvarna-Saigon, az Enira Prod, a Dutu Impex, s nem utolsósorban a futballt kedvelő papolciak, akik bérletet és jegyet vásárolnak. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.