A Kínai Népköztársaság minőség-ellenőrzési, felügyeleti és karanténhivatalának képviselői dokumentálódnak a romániai szaporításra és tejtermelésre alkalmas szarvasmarhák exportlehetőségeiről. A kínai küldöttség a napokban Háromszéken is megfordult, meglátogatta a bükszádi Müller Zoltán tehénfarmját. A távol-keletiek az országos és megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatal képvielőivel, az agrárszférában működő intézmények, a szarvasmarha-tenyésztők megyei egyesületének megbízottjaival is tárgyaltak. A kínaiak a sertéshús és sertéshústermékek exportjának körülményeiről is folytattak megbeszélést.
A hivatalos látogatás az állat-egészségügyi hatóság kezdeményezésének eredménye. A kapcsolatfelvétel célja, hogy a két ország között kialakuljon, visszaálljon az együttműködés e téren – tájékoztatott dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvos.
Ha a kezdeményezés sikerrel jár, a hazai állattenyésztők előtt új piac nyílhat meg. Az élő állatok felvásárlási áráról még nem esett szó, erről később fognak tárgyalni – mondta el érdeklődésünkre a megbeszélésen részt vevő Ötvös Mózes. Értesülése szerint ötvenezer szarvasmarha megvásárlását tervezik a kínaiak.
Románia élő szarvasmarha-exportjának esélyét növeli, hogy az országban nem jeleztek szivacsos agyvelőgyulladást (kergemarhakór), és az is, hogy Kínában nincsenek vegyes hasznosítású, tej- és hústermelésre egyaránt alkalmas szarvasmarhafajták (a nálunk népszerű szimentáli típusú pirostarka ehhez a csoporthoz tartozik).
Az együttműködés első lépéseként tavaly decemberben jóváhagyták a hazai fagyasztott szaporítóanyag kínai bevitelét. Ezt követte a nyersbőr és a gyapjú importjának engedélyezése.
Következő lépésként a kínai hatóság miniszterhelyettese, Wei Chuanzhong látogat Bukarestbe, ahol a hazai állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatal képviselőivel fog megegyezést aláírni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.