Plágiumgyanú árnyéka vetül Norbert Lammertnek, a Bundestag – a német parlament alsóháza – elnökének doktori dolgozatára – írta tegnap a Die Welt német lap.
A lammertplag.wordpress.com oldalon álnéven publikáló szerző 42 oldalon talált gyanús szövegrészeket a 224 oldalas doktori dolgozatban. Lammert azt a látszatot kelti, hogy ismeri a tárgyalt műveket, pedig csak másodlagos forrásokból merít forrásmegjelölés nélkül. Ezt bizonyítja, hogy szövegében kimutathatók a másodlagos irodalomban előforduló tárgyi tévedések – ismertette a Die Welt az elemzés készítőjének véleményét.
Norbert Lammert, a konzervatív CDU politikusa a lapnak hangsúlyozta: legjobb tudása szerint dolgozott, és tiszta a lelkiismerete. Hozzátette: meggyőződése szerint dolgozata megfelel a tudományos elvárásoknak, de amint értesült a munkájáról készült elemzésről, azonnal felkérte a bochumi Ruhr Egyetemet – ahol 1975-ben megszerezte doktori címét –, hogy vizsgálják ki az ügyet.
Az utóbbi években több német politikust fosztottak meg doktori címétől, köztük az Angela Merkel vezette konzervatív–liberális kormány két tagját. Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter 2011-ben mondott le a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt, Anette Schavan oktatási és kutatási miniszter pedig idén februárban távozott, miután plagizálás miatt visszavonták az 1980-ban szerzett doktori címét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.