Barót tanácsában a sport is vitát szított: mennyire fontos, hogy a strand mellett teniszpálya épüljön, egyáltalán lenne-e, aki használja azt? – majd azt feszegették, inkább más, nagyobb támogatottságú sportágaknak kellene kedvezőbb feltételeket teremteni.
Miután Lázár-Kiss Barna András polgármester ismertette a határozattervezetet, az MPP-s Vass Csilla arra kérdezett rá, tudják-e egyáltalán, hogy a befektetést Baróton hányan igénylik. Szerinte a teniszt csak nagyon kis csoport űzi, ezért sokkal jobb ötletnek tartaná, ha a „fedett medence” mellé egy nagyobbat építenének. Megfelelő terület van – utalt a strand közvetlen szomszédságában levő, a labdarúgócsapat által használt füves edzőpályára –, ráadásul a napozóknak sem kellene a kis medencék mellett szoronganiuk. A tanács egyetlen nőtagja végül azzal érvelt, hogy a teniszpályáknál a kosárlabda- és kézilabdapálya is sokkal hasznosabb lenne. A polgármester válaszában úgy fogalmazott, hogy becslése szerint mintegy negyven-ötvenre tehető a teniszezők száma, de ez a pályák megépítését követően biztosan meg fog ugrani. Az új medence építését elvetette, mondván, a meglevők megfelelőek, ezért míg ő polgármester, közpénzből Baróton újat nem építenek. A kosárlabda- és kézilabdapálya ötletét jónak vélte, s úgy nyilatkozott, igyekszik majd, hogy a tervezett műfüves pályákat az egyéb labdajátékokat kedvelők számára is használhatóvá tegyék.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.