Megjelent a Sinkovits-stadion bejárata mellett levő transzformátorház falán ezelőtt három évvel ez az emléklap.
Ha valaki egy kicsit is jártas Kézdivásárhely sportéletében, tudja, hogy a tavaly 100. évfordulóját ünneplő KSE a valóságban alig 42–43 évet működött. Az igaz, hogy 1912-ben alakult, és az is, hogy a háború kezdetéig fennmaradt emlékek igazolják a sportegyesület jó működését. Főleg a városi könyvtárban és a Céhtörténeti Múzeumban őrzött, a hajdani Székely Újság hasábjain megjelent cikkek igazolják a KSE létjogosultságát. Aztán a második világháború kezdetétől keveset hallani a KSE-ről, egészen 1990-ig. Akkor szervezik újjá, elnöke Téglás Lajos, de hivatalosan nem jegyeztették be. Aztán 1992-ben ismét újjáalakul (elnöke dr. Boga Olivér), de még mindig nincs hivatalos bejegyzési irata az egyesületnek. 2001-ben Csatlós Mihály Levente kerül a KSE elnöki székébe, és 2001. február 26-án közjegyzői irodában megszületnek a hivatalos bejegyzési iratok. Tehát ha összeadjuk a 2001 és 2013 közötti és a második világháború előtti időszakot, a KSE összesen 42–43 évet működött ezen a néven. A kézdivásárhelyi nagy sportsikerek túlnyomó többsége nem KSE-színekben született. Példa erre az atlétika: igaz, hogy a második világháború kezdetéig volt atlétika-szakosztálya a KSE-nek, de Kalith Attila atlétikaiskolájának kimagasló eredményeit a Traktor SE színeiben érte el, majd később, 1978-tól Amidex néven folytatta sikersorozatát. 1944 után több sportegyesülete is volt a városnak, például a KMSE (Kézdivásárhelyi Munkás Sport Egyesület), a Fortuna, a Fások, a Mobila, a Spartac, a Traktor, az Amidex, a Haladás, az Akarat, a Vasas, a Fortyogó FC stb., és volt időszak, amikor a jégkorongcsapat EL-CO néven szerepelt, a női kézilabda a készruhagyár nevét (Konfekció) viselte, a KSE aranykorában (1912–1940) működött a Merkur, valamint a Gábor Áron Sport Egyesület is.
A lényeg: a fotón látható, „kézdivásárhelyi sportolóknak” állított emléklapon szerepel a város címere, valami krikszkrakszok és a KSE címere. Mindez a KSE kék-fehér színeiben. A fent leírtak alapján feltehetjük a következő kérdéseket: ha Kézdivásárhely sportolóinak készült ez az emléklap, akkor miért szerepel rajta a KSE címere, és miért csak a KSE színei tűnnek fel az emléklapon? Talán a KSE-n kívül nem volt sportélet Kézdin? Talán aki nem KSE-színekben sportolt, az nem érdemel megemlékezést? Ha már elkészült ez az emléklap, hát csak ennyit érdemelnek azok, akik úgy öregbítették a város hírnevét, hogy általuk vált ismertté Kézdivásárhely a sportvilágban? A 30x60cm-es, kék alapra ráfestett valamiknél csak többet érnek a város egykori és jelenlegi sportolói. Még akkor is, ha jelen pillanatban a szürkeség homályától nem nagyon látni a kézdivásárhelyi sportsikereket.
Nem az emléklappal kapcsolatos ugyan, de megkérdezhetem: a minden évben megrendezendő KSE-napokat miért nem lehet Kézdivásárhelyi Sportnapoknak nevezni? Mert ezeken nemcsak a KSE színeiben leigazolt versenyzők vesznek részt, hanem más kézdivásárhelyi sportegyesületek is... Végignézve az egészet: túlságosan el-KSE-zik a város sportéletét, holott az évek hosszú során bebizonyosodott, hogy minél több sportegyesület létezett egy településen, annál gazdagabb volt a sportélete. A „patinás” meg a „nagy múltú” kifejezések kissé eltúlzottak a KSE-re nézve, az igazi nagy kézdivásárhelyi sportsikerek többsége nem KSE-színekben született, az atlétika a Traktor és az Amidex név alatt ért el sikereket, a focit a Fások és a Vasas neve fémjelezte, az asztaliteniszezők a Traktor, az Akarat és a Haladás színeit viselték, a tekézők az Akaratét és így tovább.
Egy korszerű sportcsarnokkal, stadionnal, egy félig kész jégpályával rendelkező város sportbeli eredményeinek legalább azon a színvonalon kellene mozogniuk, mint ahogy a nagy elődök ránk hagyták. Pedig az atléták akkortájt, öltöző hiányában, edzés előtt a stadion kertjére akasztották ruhájukat, a focisták a derékig érő sárban dagasztottak a focipályán, mert nem volt gyepszőnyeg, a jégkorongozók a Józsiás parkban várták a hideget, mert hanem nem volt lehetőség edzeni, játszani, a röplabdások egy szelet zsíros kenyérrel vágtak neki útjuknak, akárcsak az asztaliteniszezők, a birkózók, a tekések... És tették mindezt Kézdivásárhelyért. Azért a városért, amely ma nem képes méltó emléket állítani sportolóinak! Szomorú, elkeserítő.
Ifj. Demkó Sándor
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.