– Jó napot! – mondta neki.
– Jó napot! Hova mész?
– Hát én elindultam valamerre, hogy valami ingyen ennivalót keressek.
– Én is éppen oda indultam – mondta a másik. – Tudsz-e nagyot hazudni?
– Tudok. Te tudsz-e reá még nagyobbat?
– Én is tudok.
– Akkor menjünk együtt!
– Menjünk!
Elindultak vándorolni.
Hát ahogy mennek, mennek, egyezkednek, szembejön velük egy alispán hintón.
– Jó napot, legények!
– Jó napot!
– Hol voltatok?
– Mi Pesten.
– Dehogy voltatok Pesten, most mentek arrafelé.
– Mi pedig Pesten voltunk.
– Ha ott voltatok, akkor mondjátok meg, hogy Pesten mi újság.
– Arra ne menjen, mert ott nagy az újság – mondja az egyik legény.
– Hát mi az újság?
– Ott akkora madarat mutogatnak, hogy egyik szárnya Pesten s a másik Budán van.
– Menj el, te nagy hazug, hát hogy mondhatsz ilyet? Ekkora madár a világon nincs – mondta az alispán, s mert hazudott a legény, kiadta a parancsot a hajdúnak:
– Hajdú, huszonötöt a fenekére!
Le is húzzák a hazug legényt, s huszonötöt rávernek a fenekére. Azt mondja a legény nagy mérgesen:
– Megálljon, mert megmondom Mátyás királynak! Hogy mert engem megveretni, amikor tudom, hogy ez igaz?
Megijedt az alispán, s megkérdezi a másik legénytől.
– Igaz-e, amit mond a barátod?
– Hát azt én nem tudom, hazudnék, ha mondanám, de azt láttam, hogy akkora nagy tojást mutogatnak, hogy két vasrúddal emelgetik.
Gondolkozik az alispán. Hát azt a nagy tojást csak az a nagy madár tojhatta.
– Adok száz forintot, csak ne mondd meg senkinek, hogy megvertelek.
Oda is adta a száz forintot, s a legények mentek tovább. Nem sokáig mentek, megint találkoztak egy hajdúval s egy hintóval, amiben ismét egy alispán ült.
– Jó napot!
– Jó napot, legények, hol voltatok?
– Mi Pesten.
– Hogy lettetek volna Pesten, amikor most mentek arrafelé?
– Mi pedig ott voltunk.
– Akkor mondjátok meg, mi újság.
– Mi újság? – mondja az egyik. – Nem is merem mondani. Meggyulladt a Duna.
– Ó, menj el, te! – hitetlenkedett az alispán. – Hát a Duna hogy gyulladt volna meg?
– Pedig meggyulladt, s szalmát hordanak bele, hogy eloltsák – bizonygatta a legény.
Azt mondja erre az alispán:
– Hajdú, huszonötöt a fenekére! – Hát abba a szent helybe rávertek huszonötöt a fenekére.
– Megálljon, mert megmondom Mátyás királynak, amiért ártatlanul megvert! – kiabálta a legény.
Gondolkodik az alispán, s kérdezi a másik legényt:
– Te, igaz, amit a barátod mond?
– Hát azt én nem láttam, hazudnék, ha én mondanám, hogy igaz. De azt tudom, hogy annyi a sült hal, hogy nem lehet lépni tőle.
Gondolja magában az alispán: hát akkor csakugyan meggyulladhatott a Duna, hogy­ha annyi sült hal van ott.
– Ne mondd meg, az istenért, senkinek, hogy megvertelek! – kérte, s adott a legényeknek száz forintot.
– Dehogy mondjuk! – ígérték azok.
Mentek tovább. Hát, ahogy mentek tovább, megint jött egy alispán.
– Jó napot, legények!
– Jó napot!
– Hát ti hol voltatok?
– Mi Pesten.
– Ne mondjátok, most mentek arrafelé.
– Mi pedig ott voltunk.
– Hát mi újság Pesten? Ha ott voltatok, mondjatok valamit!
– Jaj – mondta a hazug legény –, az égből egy darabocska leszakadt.
– Ó, menj el, te, hát ha leszakadt volna, akkor itt is le volna szakadva. Hogy mondhatsz ilyet?
– Pedig ez az igazság – mondta a ­legény.
– Hajdú, huszonötöt a fenekére! – kiáltott erre az alispán.
Amikor rávertek huszonötöt, megfenyegette a legény az alispánt:
– Megálljon, mert megmondom Mátyás királynak, hogy engem ártatlanul itt meg­veretett.
Kérdezte az alispán a másik legényt:
– Hallod-e, igaz, amit a barátod mond?
– Hát azt én nem tudom, nem akarok hazudni, én ezt nem láttam. De azt láttam, hogy egy hatalmas lajtorja van a földtől az égig odatámasztva, s azon az angyalok sírva járkálnak le s fel.
– Hát akkor igaz lehet – mondja az alispán. – Adok száz forintot, csak ne mondjátok meg senkinek a verést!
Oda is adta a száz forintot a legényeknek, s azzal az alispán ment egyfelé, a két legény a háromszáz forinttal másfelé. S örvendtek, hogy három megveréssel kerestek háromszáz forintot. S még ma is élnek, ha meg nem haltak.