Az Őrkőn is elkelne az infrastruktúra-fejlesztés
A közfejlesztési és lakásügyi minisztérium sajtóközleményben értesítette szerkesztőségünket, hogy Borbély László miniszter és államtitkára, Horváth Anna találkozott a Nemzeti Romaügynökség elnökével, Gruia Ioan Bumbuval, és a roma közösség életkörülményeinek javítását célzó akciótervek kidolgozásáról tárgyaltak.
A miniszter kiemelt fontosságúnak tekinti a romakérdést, éppen ezért szándékukban áll alapot elkülöníteni szociális lakások építésére a romák számára. A program Románia nyolc fejlesztési régiójában, a romák által lakott helységekben fog működni, összehangoltan a korábbi programokkal — jelentette ki.
Czimbalmos Kozma Csabát, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterét kérdeztük, tud-e valamit e tervekről?
— Nem jutott még el hozzánk ennek híre, pedig többek közt az Őrkő is jelentős támogatásra szorulna. Mi évek óta pályázatot pályázat után írunk, de pénzt a város cigány negyedének rehabilitációjára eddig soha nem kaptunk. Most a kohéziós alapból juttattak egy nem túl nagy összeget, ezzel a cigány közösség képviselői kérésére a sártól próbáljuk megszabadítani őket, tehát az utcákat javíttatjuk meg. Ha szociális lakások építésére vagy az Őrkő leromlott épületeinek újjáépítésére lehetne pályázni, azonnal megtennénk, hisz évek óta foglalkoztat mindez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.