A nyergestetői csata 164. évfordulójára emlékeztek tegnap. A megemlékező ünnepséget Csíkkozmás önkormányzata szervezte a helyi falunapok programjának részeként.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő ünnepi beszédében elmondta, azokra a hősökre emlékezünk, akik életük kockáztatásával is a haza védelmében álltak, akik megbecsülték a meglévő értékeiket: családjukat, közösségüket, a szülőföldet, a természeti kincseket.
Ma is az az igazi hazafi, aki szereti a hazáját – hangsúlyozta a képviselő, aki őseink példaértékű tudására is felhívta a figyelmet. Mint mondta, elődeink olyan katonai ismeretekkel rendelkeztek, amelyekkel országhatárokon, sőt, kontinenseken túl a szabadságharc leverése utáni időkben is hírnevet és elismerést szereztek a magyar haderőnek és a magyar népnek. Ma is hősökre van szükségünk, de nem hősi halottakra, hanem hősi túlélőkre, olyanokra, akik szeretik a hazájukat, megbecsülik környezetüket, és rendelkeznek azzal a tudással is, amellyel jobbá, élhetőbbé tehetik hazájukat. Sógor Csaba hangoztatta: a magyar katonák másik erénye, amely a mai erdélyi magyar társadalomból sem hiányozhat, hogy tudtak együtt gondolkodni, összehangoltan cselekedni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.