Tabajdi Csaba, az Európai Parlamentben működő Nemzeti Kisebbségügyi Munkacsoport (Intergroup) elnöke, a testület tegnapi strasbourgi ülésén köszöntötte a munkacsoporthoz újonnan csatlakozott RMDSZ-es EP-képviselőket ― Sógor Csabát és Winkler Gyulát ―, valamint Tőkés László független képviselőt.
Tabajdi a magyarság legendás alakjának nevezte Tőkés László püspököt, és történelmi pillanatként értékelte, hogy megjelent a munkacsoportban. Tőkés bemutatkozó hozzászólásában hangsúlyozta: kezdettől fogva figyelemmel követi a munkacsoport munkáját, és őszinte elismeréssel köszöni meg a határon túli magyarság védelmében végzett tevékenységét. A továbbiakban felhívta a figyelmet a moldvai csángók helyzetére, amely hasonlít a Timok-völgyi románok, valamint a görögországi és a bulgáriai macedónok helyzetére. Véleménye szerint széles összefüggésben kell ezekkel a közösségekkel foglalkozni, hiszen esetükben a közösség puszta létének tagadásával állunk szemben. Tőkés külön is kitért az egyházak ezen nemzeti közösségekhez való viszonyára, és példaként hozta fel a moldvai román katolikus egyház negatív magatartását. Tőkés javasolta, hogy a Balkán országaiban tapasztalható kisebbségellenes gyakorlattal átfogó keretben, külön foglalkozzék a munkacsoport. Az ülés végén az elnök bejelentette, hogy a munkacsoport hamarosan napirendre tűzi a moldvai csángók ügyét.
Az albánok hamarosan döntenek
Koszovóról vitázott az ENSZ Biztonsági Tanácsa: a testület ülésén Boris Tadic szerb elnök a többségében albánok lakta dél-szerbiai tartomány státusáról szóló tárgyalások folytatásának szükségességét hangoztatta, Hasim Thaqi koszovói kormányfő azonban értésre adta, hogy hamarosan kikiálthatják a függetlenséget. Tadic a BT nyílt ülésén felszólította a világszervezetet, hogy utasítsa el a jelenleg az ENSZ által igazgatott Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását, s további tárgyalásokat szorgalmazott. Tadic leszögezte: Belgrád soha nem fogja elismerni a Szerbiából kiszakadni kívánó tartomány függetlenségét, de nem fog erőszakot alkalmazni annak megakadályozása érdekében. Hasim Thaqi a BT-ülés zárt részén beszélt a BT-tagállamok nagyköveteivel. Ezt követően úgy vélte, hogy a BT-ben nincs konszenzus Koszovót illetően. Kijelentette: a koszovói albán vezetők nagyon gyorsan döntenek majd a kérdésben.
Megszegik a kisebbségvédelmi chartát
Tabajdi Csaba szerint súlyos gondok vannak a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának végrehajtásával egyes EU-tagállamokban, így például Szlovákiában. Tabajdi felhívta a figyelmet arra, hogy az Európa Tanács Miniszteri Tanácsa megállapította: a szlovák nyelvtörvény ellentétes a Szlovákia által ratifikált charta előírásaival. A charta érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokat áttekintve Tabajdi megállapította: a charta alkalmazása számos országban hozott kedvező fejleményeket, ugyanakkor szomorú, hogy az EU-nak nyolc olyan tagállama van, mely még csak alá sem írta azt. ,,Ez olyan szégyen, amely megengedhetetlen az Európai Unióban" ― mondta a magyar szocialista képviselő. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája ― a Kisebbségi Keretegyezménnyel együtt ― tíz évvel ezelőtt született meg az Európa Tanács keretében.
Putyin ellen tüntettek
Néhány órával Vlagyimir Putyin orosz elnök érkezése előtt ellenzékiek tüntettek Szófia belvárosában a látogatás miatt. Putyin KGB-oligarcha és Előbb szabadságot, utána üzleteket a nagy testvérrel ― hirdették a transzparensek. A tüntetést 2800 rendőr biztosította, a bolgár főváros nagy részét lezárták. Putyin az orosz évad megnyitására érkezett a bolgár fővárosba. Az apropót az szolgáltatja, hogy a balkáni országok 130 éve szabadultak fel az oszmán török uralom alól a török―orosz háború nyomán.
Izrael aggódik
Cipi Livni izraeli külügyminiszter aggodalmának adott hangot Moszkvában amiatt, hogy az Iránba szállított orosz nukleáris fűtőelemek segíthetik Teheránt atomfegyverek kifejlesztésében. Oroszország a múlt hónapban juttatta el Iránba az orosz részvétellel felépített busehri atomerőműbe szánt nukleáris fűtőelemek első szállítmányát. Izraeli hírszerzői értékelések szerint már 2010-re elkészülhet Irán atombombája. ,,Az ENSZ-szankciók kétségtelenül nyomást gyakorolnak Iránra, de hatásuk eddig nem bizonyult döntő jelentőségűnek" ― mondta Livni az orosz diplomáciai akadémián elhangzott beszédében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.