A budapesti Ars Topia Egyesület a Székelyföldi Kaláka program keretében Kisbacon határában népi fürdőt épít. Tervükhöz partnernek megnyerték Bacon önkormányzatát, a Bodvaj Egyesületet, az Istenkas Egyesületet és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületet, de számítanak a régió tettre kész önkénteseire is. Tavalyelőtt Oltszemen a sütei borvízforrásnál, a múlt esztendőben pedig Csernátonban a Malom- és a Csókás-feredő elkészítésénél kalákáztak az önkéntesek.
Az elkövetkező tíz napban a munkába várhatóan száznál több bekapcsolódó fiatal egy 10x4 méteres medencét épít, tetőt húznak a gübbenő fölé, a volt kenderáztató tó környékét rendezik (ide folyik majd a medence vize), mindezeket pedig ösvényekkel kötik össze, és felszerelnek kis tájékoztató táblákat is. Herczeg Ágnes, az Ars Topia Egyesület vezetője úgy véli, a tábor közösségépítő része legalább olyan fontos, mint a fürdőépítés: a Magyarországról, illetve az Erdély különböző szegleteiből érkező fiatalok közt barátságok alakulnak ki, a kapcsolatok pedig közvetlen környezetükre lesznek hatással. „Tizenhárom éve működik a program, s ez idő alatt számos csodálatos vidéken megfordultunk. Azt tapasztaltuk – néhány kivételtől eltekintve –, van értelme s haszna munkánknak. Szívesen látunk bárkit, jöjjenek, csatlakozzanak, s tapasztalják meg, milyen élmény építkezni, nyomot hagyni” – nyilatkozta a táborvezető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.