A Pink Floyd 1980-as The Wall című albumával vaskos fejezetet írt a rock- és a show-, sőt, később a filmtörténetbe egyaránt. Az eredeti előadást összesen 29 alkalommal láthatták a zenekar amerikai turnéján, és egyszer 1990-ben, a berlini fal lebontása után Berlinben. A show-t most Roger Waters (fotó) viszi tovább: augusztus 25-én a budapesti Puskás Ferenc Stadionban, majd augusztus 28-án Bukarestben is bemutatja.
Waters, a Pink Floyd társalapítója és fő dalszerzője bejelentette, hogy az elidegenedésről és az átalakulásról szóló mesterművet még egy utolsó turné keretében teljes egészében előadják, zenekari kísérettel és csúcstechnológiájú produkcióban. A Falat eddig 192 alkalommal adták elő a világon, több mint 3,3 millió rajongó láthatta – ezzel a rocktörténet legsikeresebb művévé vált.
A 2013-as turné 18 stadion-előadást foglal magában, olyan ikonikus helyeken, mint a római vagy a berlini Olimpiai Stadion, az Amsterdam Arena és két Telenor Arena Oslóban. „Nagyon örülök, hogy újra előadhatom A Falat Európában. Óriási élmény lesz mindannyiunknak. Újraalkottam a show-t ezekre a hatalmas stadionokra, és igazán jó lett az eredmény. Még mozgalmasabb, drámaibb és izgalmasabb, mint az aréna-előadások voltak. Újragondoltam az egész dolgot. Ez a grandiózus méretű stadionshow negyven éve még nem jöhetett volna létre. Nem tudtuk volna így megtölteni a helyet érzelmileg, zeneileg és előadásmódilag. De a technika fejlődött. Most már meg tudjuk tenni” – nyilatkozta Roger Waters.
A Fal legendás előadását első alkalommal 2010-ben gondolták újra, amikor – felhasználva a modern technikai és speciális effekt lehetőségeket – színpadra állították, és számtalan telt házas arénaelőadást ért meg a világban. A Fal egyike a zenetörténet és a mélyebb popkultúra legjobban befolyásoló albumainak, zenerajongók generációinak adva maradandó élményt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.