A tavalyi mennyiség több mint kétszerese, mintegy ötven tonna búza érkezhet Baranyába a Magyarok kenyere jótékonysági akció keretében – mondta el a kezdeményezés ötletgazdája egy pécsi sajtótájékoztatón.
Korinek László, a Magyarok kenyere akciót két évvel ezelőtt elindító jogászprofesszor azt mondta: minden bizonnyal túlszárnyalják az előzetes elképzeléseket is, így idén a tavalyi búzamennyiség kétszerese érkezhet a mohácsi Szent Miklós Vízimalomhoz az augusztus 17-én tartandó összeöntés ünnepére. Kitért arra, hogy az összes megyéből és a Kárpát-medence mindegyik országából, de Európa távolabbi, magyarok által lakott helyeiről, a hazai települések testvértelepüléseiről is érkezett búza. Hozzátette: a gabona összegyűjtése jelenleg is zajlik. A jogászprofesszor azt mondta, hogy a tervek szerint a fővárosi állami ünnepre szánt kenyeret, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án, idén is a Baranyában összegyűjtött lisztből sütik meg. Újdonság, hogy a Magyarok kenyere akció keretében ezentúl minden évben a Kárpát-medence más-más tájairól hozzák a kovászt, amely idén a székelyföldi Oroszhegyről érkezik. A megőrölt liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette, a 2300 árva gyermeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el. A maradék lisztből ötezer kis cipót sütnek Pécsváradon, majd jótékony céllal osztják szét Pécsett augusztus 20-án. A szervezet a cipókért cserébe tetszőleges nagyságú pénzadományt vár, hogy a befolyt összegből a rászoruló gyermekek étkezését segítő Nekem nincs ebédem programot támogathassa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.