KármentőFehér zászlót az elnöknek

2013. augusztus 17., szombat, Közélet

Traian Băsescu Nagyboldogasszony napján visszatért Marosfőre, hátborzongató magyarellenes kijelentéseinek helyszínére, s hogy bebizonyítsa, mily bátor férfiú, akit ellenfelei politikai felhorgadásai nem tudnak elnémítani, kissé szordínósabban, mint korábban, de nem állta meg, hogy ki ne jelentse: a székelyföldi házakon a székely és magyar zászló mellett elférne a román trikolór is.

Kétségtelenül elférne, csak azt kellene tudomásul vennie a folyton színt váltó, mandátuma végét töltő volt tengerésznek, hogy mindaddig egyetlen kisebbségbe kerülő nemzeti közösség sem teszi ki házára annak az országnak a lobogóját, míg másodrendű állampolgárnak tekintik, kéréseit, óhaját, sarkosabban fogalmazva követelőzéseit nem hallgatják meg, mi több, szemébe vágják, kuss, hallgass a neved (!) egységes nemzetállamukban. Miközben úton-útfélen hangoztatják, hogy a nemzeti kérdés megoldása modellértékű Romániában, s folyamatosan hajtogatják: talán még túl sok jogot is biztosítottak a kisebbségek számára. E hamis propagandát Bill Clinton 1997-es látogatásakor kapták fel, s elszavalják minden alkalommal, amikor ajkunkra kívánják fagyasztani a szót.
Nos, mindaddig, míg a román állam és vezetői szabályosan gúnyt űznek autonómiatörekvéseinkből, megtagadják tőlünk az ellopott kolozsvári és marosvásárhelyi magyar egyetemek visszaszolgáltatását, mindaddig, míg egy politikából lassan kifelé tartó, de ez ellen bármily mocskos eszközt bevető politikus képes olyan magyarellenes hangulat felkorbácsolására, mint amilyet múlt héten ostoba kijelentéseivel kiváltott, amikor is nyári egyetemek betiltásával, magyar politikusok kitiltásával, Buda­pest megrekcumozásával fenyegetőzött, mi több, magyarellenes nemzetközi koalíció fővezérévé kiáltotta ki magát, bizarr, hogy még azt is elvárná: szófosását megtapsoljuk, s román trikolórerdővel fogadjuk, amikor régiónkba méltóztatik fáradni. Mindaddig, míg az államelnök Traian Băsescu meg­engedi magának, hogy az erdélyi román nacionalizmus legvirulensebb képviselőinek köréből majdhogynem háborús üzenettel zavarja meg életünket, ne várja, hogy bárki is kitűzze a románok zászlaját a házára.
Neki és társainak háborús hangulatúvá szított magyargyűlöletükkel illenék fehér zászlóval közeledniük felénk.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2013-08-17: Közélet - :

Tőkés kitüntetésének visszavonását követelik (Marosfői Nyári Egyetem)

Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének visszavonását követelték a külhoni románság képviselőinek részvételével megrendezett 11. Marosfői Nyári Egyetemen. Az EP képviselő ezt úgy értékelte: Romániában nem biztosított a szabad vélemény­nyilvánítás joga. Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.
 
2013-08-17: Belföld - :

Hírsaláta

ROMÁNIA FULDOKLIK. A Ponta–Antonescu kormányzás első hónapjai után Románia az EU azon országa, ahol a legnagyobb a csődök és a legalacsonyabb az európai pénzek lehívási aránya.