Tóásó Előd meglepő vallomása

2013. augusztus 19., hétfő, Kitekintő

Váratlan vallomást tett Santa Cruzban az úgynevezett terroristaügyben folyó perben Tóásó Előd, aki szerint a négy évvel ezelőtti bolíviai kommandós akció során – a híradásoktól eltérően – ír társa nem halt meg a lövöldözésben, hanem később végeztek vele a rendőrök a repülőtéren.
 

A Santa Cruzban megjelenő El Deber napilap szombati számában tudósított a tárgyalás előző napjának fejleményeiről. A magyar vádlott tolmács segítségével előadott vallomásában nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a 2009. április 16-án történt eseményekről hamis információk láttak eddig napvilágot. A „hivatalos” verzió szerint bolíviai kommandósok akkor a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, a szovátai Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták.
Tóásó pénteki vallomásában azt mondta: az ír Michael Martin Dwyer nem halt meg akkor a lövöldözésben. Állítása szerint a kommandós akció valamivel több, mint öt percig tartott, csak annyi hallatszott, hogy lövések dördültek, szétlőtték az ajtót. A rendőrök saját átlátszó kék trikójával takarták el az arcát, úgy tuszkolták autóba és szállították a város repülőterére. Mivel trikója áttetsző volt, jól látta, hogy a repülőtéren Michael Martin Dwyer a jobb oldalán, Mario Tadic pedig a bal oldalán térdepelt vele együtt. Az őrök észrevették, hogy Tóásó látja társait, ezért kétméternyire elvonszolták őt arról a helyről, és megütötték. Ezután a magyar férfi lövéseket hallott, majd csak Tadicot látta beszállni a repülőgépbe. Tóásót a gép hátsó részében ültették le.
Az elmúlt hónapokban bolíviai ellenzéki politikusok és tényfeltáró sajtóorgánumok többször hoztak nyilvánosságra olyan anyagokat, amelyek azt sejtették, hogy a bolíviai hatóságok több más csellel próbálták összeesküvés látszatát kelteni, de eddig még nem omlott össze a „terrorista­ügy”. A 39 személyt érintő per csak tavaly ősszel kezdődött, amikor a kommandós akció két túlélője még mindig fogságban volt. Már­pedig a bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettejüket szabadlábra kellett volna helyezni. Ma­gyar­országi po­litikusok, európai parla­men­ti képviselők egy­aránt megfogalmazták követelésüket, hogy a bolíviai igaz­ság­ügyi szervek legalább saját törvényeiket tartsák be a Tó­ásó-ügyben, és biztosítsanak méltányos bírósági eljárást a vádlottak számára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2013-08-19: Kitekintő - :

Németország a válság nyertese

Németország több mint 40 milliárd eurót takarít meg az euróövezeti államadósság-válságon a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén.
 
2013-08-19: Sport - Tibodi Ferenc:

Két szentgyörgyi bajnoki cím (Kerékpáros triál)

Az elmúlt hét végén Sepsiszent­györgyön rendezték meg a kerékpáros triál országos bajnokságot, amelyet két arany- és egy bronzéremmel zártak a megyeszékhelyi bringázók. Orbán-Barra Gábor az elit kategóriában a 20 colos kerekű bringák viadalát nyerte meg, és harmadik lett a 26 colosoknál, míg Pásztor Csaba Attila könnyűszerrel diadalmaskodott a seniorok között.