Augusztus első hete a Nyugdíjasok Sugás Érdekvédelmi Szervezetének 34 tagja számára élményekben nagyon gazdag volt. Másodikán keltünk útra Nyíregyháza felé. Mielőtt átléptük a határt, megálltunk Zilahon.
A Nemzeti (volt Wesselényi) Kollégium tanára a város múltjáról és jelenéről beszélt, megtekintettük a Wesselényi-szoborcsoportot és a turulmadaras emlékművet (mindkettő Fadrusz János alkotása), valamint a református templomot. Utunkat Sződemeteren, Kölcsey Ferenc szülőfaluján keresztül folytattuk, ahol a református lelkész igen barátságosan fogadott, beszélt a templomról és a költőről is, akit itt kereszteltek, és akinek szobra a templom előtt áll.
Következő megállónk Adyfalva (Érmindszent) volt, amely 1957-től viseli Ady Endre nevét. A kúria udvarán levő szülői ház és a költő szobra előtt Ady-versek felolvasásával idéztük meg emlékét, szülőföldjéhez fűződő érzéseit. Innen a nagykárolyi Károlyi-kastélyhoz mentünk, amelynek belsejét, családi emlékeit azonban csak visszatértünkkor láthattuk.
A hosszú utazás után kényelmes szállás fogadott Nyíregyházán, a Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola kollégiumában. A város is nagyon szép, rendezett, sok fával és virággal. Központjában csodálatos régi épületek, templomok, szobrok. Másnap a várostól hat kilométerre levő Sóstón erdős környezetben pihenhettünk, fürdőzhettünk a Júlia-termálfürdőben. Különösen gazdag a nyíregyházi állatpark is, amelyen végigsétálva Afrika, Amerika, Európa és az óceánok állatvilágát láthattuk.
Tokaj-Hegyalján, a tolcsvai Oremus szőlőbirtok központjában 1993-ban felépült borházban megismerhettük a bor hagyományos és korszerű készítési módját, majd meg is kóstolhattuk négy elismert szőlőfajta levét.
Kirándulásunk hatodik napján Sárospatakot tekintettük meg. A vár – amely fénykorát a XVII. században élte – Magyarország legértékesebb késő reneszánsz kori vármúzeuma. Itt volt a Rákóczi család birtokainak központja, de országos jelentőségű politikai és kulturális eseményeké is. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc egyik kiemelkedő emlékhelye, ahol Bocskai István, Bethlen Gábor, Comenius is megfordult. Történelmünk nevezetes eseményei kötődnek ide: a Wesselényi-féle összeesküvés, a hegyaljai kuruc felkelés és a Rákóczi-szabadságharc 1708-as országgyűlése. A várban Magyarország legteljesebb Rákóczi-kiállítása látható, így jelentősen gazdagíthattuk ismereteinket a családról, történetéről, legendáiról és természetesen a szabadságharcról.
A búcsúvacsora is kitűnően sikerült, jó hangulatban köszöntünk el vendéglátóinktól és a várostól. Útban hazafelé megálltunk Máriapócson, a híres zarándokhelyen. Megnéztük a nevezetes görög katolikus templomot, majd Nyírbátorban a Báthoryak által épített református istenházát.
Nagykárolyban megtudtuk, hogy a Károlyi-kastély építése a XIV. században kezdődött, később persze bővítették. A várnak jelentős szerepe volt a XVII. századi védekező harcokban, valamint a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar szabadságharc idején. 1711-ben falait lerombolták, a védősáncot betömték. Az újbarokk stílusú építkezést 1794-ben fejezték be.
Visszatekintve az eltelt napokra megállapíthatjuk, hogy a kirándulás nemcsak élményeket, szórakozást, pihenést nyújtott, hanem sok új ismerettel is gazdagított.
B. J., Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.