Való­színűleg a Kisfaludy Társaság előző évi felhívása ösztönözte őt arra, hogy lejegyezze az osz­tályában énekelt Nép Dalokat, balladákat és balladás dalokat, de az is lehet, hogy szorgalma azokhoz a szépírási órákhoz köthető, amelyeken diáktársaival a táblára felírt dalokat kellett kalligrafikus írással lemásolnia. Ezt a feltételezést viszont megcáfolni látszik az a tény, hogy a két daloskönyvben nyoma sincs a tanári javításnak, és az írása sem mindig szépírás. A balladagyűjtő Vass Tamást, aki 1863-tól két éven át tanította, megelőzte a népdalgyűjtésben, hiszen első daloskönyve egy évvel tanítójának Sepsi­szentgyörgyre érkezése előtt keletkezett.
Gyűjteményének darabjait nem lokalizálta, a forrásait sem nevezte meg, de tudjuk róla, hogy Pákéban és Kézdimárkosfal­ván élt, tehát saját repertoárját itt sajátíthatta el. Ami a közlőket illeti, daloskönyveiben több lehetséges osztálytársának a neve is felbukkan, köztük a Szász Jánosé és a Ferencz Károlyé. Előbbi, aki szintén pákéi volt, tanulmányai elvégzése után Papolcon tanított, utóbbi pedig az 1870-es években dalos­könyvet szerkesztett, amelyet emlékül adott Adorján Imre húgának, Emmának.
 Adorján Imre és Ferencz Károly kéziratos daloskönyveinek népköltészeti, közköltészeti szövege megtalálható a pákéi Nagy-kúria honlapján (www.pakeinagykuria.uw.hu). Tudo­másom szerint ezek az első háromszéki daloskönyvek, amelyek az interneten is elérhetők. Jelentőségük főleg annak köszönhető, hogy a legrégebbi népköltési gyűjtemények közé tartoznak, és segítenek képet alkotni a szóban forgó községek és közösségek dalkincséről. Adorján Imre, a felnőttkort meg nem ért mikós diák két XX. századi népdalgyűjtő, Konsza Sámuel és Albert Ernő előfutára volt.
György Zsolt Attila