Forma-1 Alonso: a következő négy futam döntő jelentőségű

2013. augusztus 24., szombat, Sport

Fernando Alonso szerint a világbajnoki sorozat következő négy futama döntő jelentőségű lesz a végső győzelem szempontjából.

A Ferrari kétszeres világbajnok pilótája erről a hét végi Belga Nagydíj helyszínén, Spa-Francor­champs­-ban beszélt, és hozzátette, az első fontos lépést a vasárnapi versenyen tehetik meg. Ko­rábban már láthattuk, mennyi minden megtörténhet – utalt Alonso arra, hogy tavaly ilyenkor, a háromhetes nyári szünet után még 42 pontos előnnyel vezette a pontversenyt Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája előtt, a vb-t végül mégis utóbbi nyerte meg. Még van esélyünk arra, hogy a végső diadal a miénk legyen, s bár tudjuk, nehéz lesz, hinnünk kell abban, hogy megnyerhetjük a világbajnoki címet – jelentette ki a 32 éves Alonso.
A sorozatban három vb-t nyerő, címvédő Vettel ugyanakkor azt mondta, a július 28-án a Hungaroringen győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője is esélyes még a trófea megszerzésére. Legutóbb ő és a Mercedes volt a legkomolyabb ellenfelünk, és végre verseny közben is megmutatta, hogy mire képes – nyilatkozta a 26 éves német pilóta, utalva arra, hogy az idény korábbi szakaszában a stuttgarti istálló elsősorban az időmérő edzéseken remekelt. Ezzel együtt nekünk a saját feladatainkra kell koncentrálnunk, hiba lenne, ha csak az egyik riválisunkra figyelnénk – tette hozzá.
Kilenc GP-vel a vb vége előtt Vettel 172 ponttal áll az élen összetettben, mögötte 38 pontos lemaradással a finn Kimi Räikkönen (Lotus) a második, a harmadik Alonso 39, a negyedik Hamilton pedig 48 ponttal szerzett kevesebbet a listavezetőnél.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 773
szavazógép
2013-08-24: Sport - :

A hét vége Szentgyörgy sportpályáin

Kézilabda. Szombaton és vasárnap női kézilabdatorna helyszíne lesz a Vadász utcai sportterem. A Szentgyörgy Kupáért küzdenek Beszterce, Ploieşti, Târgovişte (vagy Fogaras) és Sepsiszentgyörgy női csapatai. A mérkőzéssorozat szombaton 10 és 17 órakor kezdődik, vasárnap pedig 9 órakor.
2013-08-26: Kitekintő - :

Vegyifegyver-támadás Szíriában

A nyugati országok között egyre erősödik a konszenzus, hogy az Aszad-rezsim a múlt héten vegyi fegyvert vetett be Szíriában; az egyetértés olyan bizonyítékokra épül, amelyeket nyugati és közel-keleti hírszerző szervezeteknek dolgozó informátorok a helyszínen gyűjtöttek be – írta szombati számában a The Wall Street Journal. Szíriai ellenzéki állítások szerint Damaszkusz közelében vegyifegyver-támadás történt, amelynek következtében több száz – némely források szerint 1300 – ember életét vesztette.