Az igazság az, bár az elmúlt időszakban évente több tízezerrel csökkent a nyugdíjasok száma (végleg kiléptek a rendszerből), alig négymilliót meghaladó aktív embernek kell biztosítania több mint ötmillió személy öregségi járulékát. És nem éri a széle a hosszát.
Annak idején, amikor a jobboldali kormány az új nyugdíjtörvényt a parlament elé terjesztette, s amikor az akkori képviselőház elnöke, Roberta Anastase kétszer annyi igen szavazatot számlált, mint amennyien a teremben voltak, Traian Băsescu, hogy mentse emberét, azzal a javaslattal küldte vissza újratárgyalás végett a törvényt, hogy csökkentsék a nők nyugdíjazási korhatárát hatvanötről hatvanhárom évre. Az államelnök alaposan meg is magyarázta a törvényhozóknak: nehezebb e tájakon az asszonyok élete, dolgoznak, háztartást vezetnek, gyermeket nevelnek, mi több, unokákat is. Hálája jeléül adjon nekik két év kedvezményt az állam. Akkor megszavazták, most meg visszacsinálnák a nemek közti egyenlőség és a megszépíthető idős kor ígéretével. Dolgozzanak még két évet az asszonyok is – még akkor is, ha a negyvenöt-ötven fölötti munkát keresőket egyre gyakrabban  utasítják a fakanál mellé –, elvégre hosszabb életűek, mint a férfiak.
Kétség nem fér ahhoz, hogy az aktív és nyugdíjas emberek közti arány eltorzult, de azt se feledjük, a leépítésekkel, átszervezésekkel emberek százezreit kényszerítették korábban korkedvezményes nyugdíjba. S ennek árát ugyancsak az idős asszonyok és férfiak fizették meg: nálunknál alacsonyabb nyugdíjakat csak Bulgáriában jegyeznek Európában.
Panaszkodnak tehát az illetékesek, köztük a valóban aktív szépkorú munkaügyi miniszter asszony, hogy 1,4 millád euróról 1,6 milliárdra nőtt a nyugdíjkassza hiánya. Csak elfelejtik megemlíteni, hogy a cégektől be nem hajtott, de az alkalmazottak által kifizetett nyugdíjjárulékok összege is milliárdokban mérhető, mint ahogy arról is mélyen hallgatnak, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztárak – melyekről időközben mind Lengyelország, mind Magyarország lemondott –, s melyekről az IMF is elismerteforma, hogy kísérletnek szánta, igen jelentősen csökkentették bevételeiket.
Amikor a romániai fiatal munkaerő elvándorlása megkezdődött, az akkori hatalom valósággal fellélegzett: megszabadult a fenyegető szociális konfliktusoktól. Észre sem vették, hogy közel négymillió életerős, fiatal ember lépett ki nemcsak az országból, hanem az adó- és járulékfizetők sorából is. És sajnos, a kiáramlás gazdasági, szociális, demográfiai következményeivel nem számoltak. Így eshetett meg, hogy a fiatalnak számító román állam, benne mi magunk, lassan, de biztosan fogyunk, öregedünk.