Belföldi hírek

2013. augusztus 30., péntek, Belföld

Gyűrűzik a Tőkés-ügy
A Tőkés Lászlónak 2009 decemberében adományozott  kitüntetés visszavonását kéri a Románia Csillaga Érdemrend tiszteletbeli tanácsához intézett levelében Corina Creţu.

A szociáldemokrata EP-képviselő – aki maga is az érdemrend birtokosa – „gyalázatos és az alkotmány első cikkelyével ellentétes cselekedetek” miatt indítványozta tegnap Tőkés elismerésének megvonását. Corina Creţu szerint Tőkés nyi­latkozatai „kárt okoztak Romániának és annak minden állampolgárának, akik nem értenek egyet a szélsőséges és az interetnikus együttélésnek ellentmondó állásfoglalásokkal”. A politikus úgy véli, megengedhetetlen, hogy a Ro­mánia Csillaga Érdemrend kitüntetettje a nyilvánosság előtt támadja Románia egységes nemzetállam jellegét.


Szíria: távozásra szólít Bukarest
Szíria mielőbbi elhagyására szólította fel a román állampolgárokat tegnap a külügyminisztérium a „még működő” közlekedési lehetőségek igénybevételével. A közlemény szerint minden eddiginél súlyosabb erőszakhullám várható: a felkelők állásai sűrűn lakott térségekben vannak, és arra lehet számítani, hogy a kormányerők nehézfegyvereket és légierőt is bevetnek ellenük. Románia damaszkuszi külképviseletének becslései szerint 12–14 ezer román állampolgár tartózkodik még Szíriában. A konfliktusok kezdete óta a román nagykövetség 500 román állampolgár hazahozatalában segédkezett. A külügyi tárca arra kéri a Szíriában tartózkodó román állampolgárokat, hogy közöljék saját, illetve rokonaik adatait és tartózkodási helyét a damaszkuszi nagykövetséggel. A dokumentum emlékeztet arra, hogy nincs már közvetlen légi járat Románia és Szíria között, így az ország csak szárazföldön, elsősorban Libanon vagy Jordánia és Törökország felé hagyható el.


Menesztik a postásokat
Jövő héttől kezdődően alkalmazottjainak 11 százalékától – több mint 3600 dolgozótól – válik meg a Román Posta, a tár­saság átszervezési folyamatának célja, hogy egyensúlyba hozza a postai szolgáltatások arányát az alkalmazottak szá­mával. Augusztus 18–23. között a vállalat 2392 alkalma­zottja kérte írásban a kollektív elbocsátást. A napokban szakmai tesz­teknek vetették alá az alkalmazottakat, ezek eredménye ismeretében döntik el, kiknek szüntetik meg munkaviszonyát.


Elzárnák Voiculescut
Letöltendő börtönbüntetést kért a Dan Voiculescut érin­tő perben az Országos Korrupcióellenes Hatóság ügyésze. Bukarestben tegnap került sor a Konzervatív Párt alapítója ellen indított bűnvádi eljárás utolsó tárgyalására. Az Élelmiszer-kutatási Intézet privatizációja kapcsán indult perben Voiculescut korrupciós cselekedetekkel, hivatali visszaéléssel is vádolják, az ügyészek pedig pénzmosás miatt kérték számára a letöltendő szabadságvesztést. A fővárosi bíróság két hét múlva hoz döntést az ügyben.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 776
szavazógép
2013-08-30: Közélet - :

Zavar a magyar rendezvény? (Maroshévíz)

A román nyelv ünnepére hivatkozva módosíttatta a városháza Maroshévízen a hétvégén tartandó Székely-Magyar Napok programját.
 
2013-08-30: Közélet - Mózes László:

Külföldi hírek

Elrettentenék Damaszkuszt
Barack Obama amerikai elnök kijelentette, még nem hozott döntést a Szíria elleni katonai csapásról, de rámutatott: a fontolgatott „korlátozott akció” célja Damaszkusz elrettentése lenne attól, hogy a jövőben ismét vegyi fegyvereket vessen be. A CNN hírtelevízió kormányzati forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az Egyesült Államok nem kíván késlekedni a bizonyítottnak vélt szíriai vegyifegyver-támadás megtorlásával, és ha kell, akár egyedül is cselekszik.