Első nap még csak figyelték egymást, leskődtek a másik után, második nap együtt rúgták a labdát – tegnapra úgy összebarátkoztak, hogy a mai búcsúzáskor minden bizonnyal könnyek is hullnak. Az egyhetes, Benedek-mezei, ötödik alkalommal megszervezett szórványtábor nem csak a dévai, lujzikalagori, máriafalvi és sepsiszentgyörgyi gyermekek számára jelentett élményt, az őket kísérő pedagógusok is szép emlékekkel térnek haza.
Honnan tetszett tudni, hogy az eladó beszél magyarul? – kérdezték a gyermekek tanáraikat csütörtökön Sepsiszentgyörgyön, amikor a vadászmúzeum meglátogatása után betértek egy boltba. Ha itt ilyen régi a katolikus templom, akkor az itt lakók régóta katolikusok? – csodálkoztak Gelencén. A temetőben ismerős neveket olvastak, Palkók és Ilyések nyugszanak ott, mint náluk, Lujzikalagorban – ez is meglepett némelyeket. Orbán Julianna és Szabó Ildikó, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum pedagógusa, valamint Petres László, a lujzikalagori délutáni magyar oktatás tanítója, aki saját tanítványaival és szomszéd falusi, máriafalvi (Ferdinándújfalu község) gyermekekkel érkezett a táborba, néhány ilyen és ehhez hasonló élményről számolt be lapunknak, Bardócz Tünde, a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola tanára pedig a nehéz szociális körülmények közül kiszabadult gyermekek öröméről beszélt. Mindannyian megerősítették: a tábor segít egymás megismerésében, az összetartozás megerősítésében, egyben lehetőség tanárnak és diáknak, hogy többet megtudjanak egymásról, mint az iskolában, hisz itt együtt kelnek, együtt étkeznek, esetenként esőben áznak, este pedig összedugják a fejüket, hogy meghányják-vessék, aznap mi volt jó és mi rossz.
A Sepsiszentgyörgy önkormányzata által támogatott szórványtábor lakói kirándultak, kézműveskedtek, logikai játékokban ügyeskedtek, ízlelték a magyar nyelvi környezet másságát a sajátjukéhoz képest, és nincs köztük senki, aki legalább egy jó barátot ne szerzett volna.
