Három román állampolgár halt meg és 18 megsérült a magyarországi M5-ös autópályán tegnap hajnalban történt balesetben – közölte a külügyminisztérium.
Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó ütközött össze. A tömegbalesetben hárman meghaltak, harmincan megsebesültek, többen életveszélyesen.
A balesetben érintett, román állampolgárokat szállító kisbusz tulajdonosa a sofőrtől telefonon szerzett információkra hivatkozva úgy nyilatkozott, az autópályán kialakult torlódás miatt a kisbusz megállt, majd néhány másodperc múlva egy hátulról nagy sebességgel érkező bolgár kamion rohant bele a kocsisorba. A Milánóba tartó román járműben 19 utas és két sofőr volt. A balesetben két férfi és egy nő vesztette életét – tette hozzá. Augustin Hagiu, a Román Fuvarozók Szövetségének elnöke úgy nyilatkozott, a balesetet okozó 42 tonnás kamion mintegy 70–80 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett, és a helyszínen nem voltak féknyomok. Úgy vélekedett, szinte biztos, hogy a sofőr elaludt a kormánynál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.