Nyilvántartott, állami segélyben is részesülő munkanélküliek kaphatnak európai szakmai kártyát. Háromszéken 1500 álláskereső részesül a szolgáltatásban.
A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal székhelyén és területi kirendeltségeinél személyesen igényelhetőek a dokumentumok, nyomtatásuk már megkezdődött, a munkanélküliek pedig irataik láttamozásakor átvehetik – fejtette ki érdeklődésünkre Kelemen Tibor intézményvezető. A kártya az álláskereső szakmai adatainak hordozója, és nem átadható. Kérdésünkre az igazgató leszögezte: egyelőre csupán az ország területén érvényes, s mivel nem történt ez irányú egyeztetés, tulajdonosaik nem használhatják például az EU-tagállamokban a szakmai képesítések könnyebb elismertetése érdekében. Mint arról korábban beszámoltunk, a szakmai kártyával a munkaerő-közvetítői szolgáltatások javítását célozzák, így tulajdonosaik korszerűbb és gyorsabb kiszolgálásban részesülnek. Az országos szintű, uniós alapokból finanszírozott program révén a munkaerő-foglalkoztatási intézményeknél kihelyezett kártyaolvasók segítségével az érintettek a helyi, valamint az országszerte meghirdetett szabad állásokról is tájékozódhatnak. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.