Románia februárban eurókötvényt bocsát ki, 2003 óta először — közölte Adrian Vasilescu, a jegybank elnökének tanácsadója. A tízéves lejáratú, 500 millió és 1 milliárd euró közötti értékű kötvényt egy 2008 közepén lejáró, 600 millió eurókölcsön refinanszírozására fordítják.
Decemberben a pénzügyminisztérium az UBS AG, a Credit Suisse First Boston, valamint az EFG Eurobank Ergasias SA pénzintézetet bízta meg azzal, hogy segédkezzen az eurókötvény piacra dobásában. Románia utoljára 2003-ban bocsátott ki kötvényt nemzetközi piacokon, akkor 700 millió euró értékben.
Szerbia elnököt választ
A tegnapi szavazáson 6,7 millió szerb állampolgár vehetett részt. Ahhoz, hogy valakit már első fordulóban megválasszanak, a leadott szavazatok abszolút többségét meg kell szereznie. Ha ez nem történik meg, akkor a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt jut tovább a február 3-án esedékes második fordulóba, s aki több voksot kap, az lesz az államfő. A posztért kilenc jelölt szállt versenybe, de az előzetes felmérések szerint egyiknek sincs esélye az első körös győzelemre. A második, döntő megmérettetésben nagy valószínűséggel Boris Tadic, a Demokrata Pártot vezető jelenlegi államfő és Tomislav Nikolic, a gyakran szélsőségesen nacionalistának nevezett Szerb Radikális Párt alelnöke vesz részt. A mezőnynek magyar résztvevője is van, Pásztor István, a VMSZ elnöke.
Feltételekkel támogatják
A három délvidéki magyar párt alkotta Magyar Koalíció felajánlja programját a szerbiai elnökválasztás második fordulójába bekerülő demokratikus jelöltnek ― jelentette ki Pásztor István. Ha Boris Tadic nyilatkozatot tesz a Szerbia EU-csatlakozását, a koszovói kérdés békés megoldását és a szerbiai magyarok helyzetének, életkörülményeinek javítását tartalmazó program mellett, akkor a három délvidéki magyar párt támogatni fogja, ellenkező esetben viszont nem ― mondta a politikus.
Magyarul a Mol benzinkutaknál!
A Magyar Demokrata Fórum arra kéri Hernádi Zsoltot, a Mol Rt. vezérigazgatóját, hogy a határon túli Mol benzinkutaknál biztosítsa a magyar nyelvű kiszolgálás lehetőségét mind a tankolásnál, mind az autómosásnál, és tegye lehetővé a magyar nyelvű, illetve magyarországi friss sajtótermékek megvásárlását. Erről Petkó András és Csapody Miklós, az MDF két országgyűlési képviselője számolt be tegnap Budapesten sajtótájékoztatón, a Mol székháza közelében lévő Mol-kútnál. A kisebbik ellenzéki párt a Mezőségi Őrzőkör Közhasznú Alapítvány megkeresésére csatlakozott a civil kezdeményezéshez. Csapody Miklós elmondta: ezzel a javaslattal az is céljuk, hogy a Mol ― a legnagyobb magyar vállalat ― ne csak piros-fehér-zöld logójával utaljon magyarságára, hanem könnyítse is meg a határon túli magyarok, illetve a magyar turisták helyzetét, hiszen olyan vállalat, amely jelen van Gyergyószentmiklóstól a Vajdaságig, és nagyon népszerű is. Hozzáfűzte: a Molnak kötelessége szem előtt tartani a határon túli magyar közösségeket.
Szaakasvili letette a hivatali esküt
Letette a hivatali esküt Mihail Szaakasvili, Grúzia két hete újraválasztott elnöke tegnap Tbilisziben. A külföldi vendégek között volt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is. Államfői szinten Lengyelország, Románia, Észtország. Lettország és Litvánia vett részt az eskütételen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.